Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott)

Ezüstérmes lett a magyar váltó a junior nyíltvízi-vb-n

Fotó: Facebook (Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott)

A junior nyíltvízi úszó világbajnokság hétfői zárónapján a 14-16 éves korosztályban ezüstérmes lett a Kalmár Ákos, Tabi Zoltán, Juhász Janka, Kun-Szabó Fanni összeállítású magyar váltó.

A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint a 17-19 évesek között a Rasovszky Kristóf, Novoszáth Tamás, Farkas Adél, Kiss Nikolett összeállítású csapat az ötödik helyen végzett. Ezzel mind az éremtáblán, mind pedig a pontversenyben másodikként zárt a magyar csapat.

Az ezüstérmes magyar váltó mindössze 2.7 másodperccel maradt le az olaszok mögött úgy, hogy az egész mezőnyben kizárólag a magyar kvartettben szerepeltek 14 esztendős versenyzők (Tabi Zoltán és Kun-Szabó Fanni).

A magyarok egy arany– és két ezüstéremmel fejezték be a kontinensviadalt.

„Sikerült újból bizonyítani, hogy a szakág utánpótlás-nevelése kiemelkedően jó, én pedig személy szerint büszke vagyok a ‘térítőmunkámra’, hogy mind több fiatal medencés úszót tudok meggyőzni arról, érdemes kipróbálnia magát nyílt vizen is” – mondta Gellért Gábor szövetségi kapitány.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top