Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Kovács Ágnes - Hivatalos/Official)

Kovács Ágnes előadása az Európai Sportszociológia Társaság konferenciáján Dániában

Fotó: Facebook (Kovács Ágnes - Hivatalos/Official)

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó is előadást tartott kommunikáció és sport témakörben a Koppenhágában rendezett 13. Európai Sportszociológia Társaság konferenciáján a Koppenhágai Egyetemen.

„Nagyon örülök, hogy a sportban minden olyan eredményt elértem, amit célul tűztem ki magam elé. Azonban az élsport mellett számomra mindig kiemelten fontos volt a tanulás is, ezért is tölt el nagyon jó érzéssel, hogy életem első külföldi sporttudományi konferenciáján egy olyan városban tarthattam előadást, ahol annak idején úszóként már értem el sikereket” – mondta Kovács Ágnes, aki húsz év után tért vissza Koppenhágába, ahol 1996-ban az ifjúsági Európa-bajnokságon két aranyérmet nyert.

„Akkor, 15 évesen a sportban számítottam újoncnak, és most, húsz év elteltével hasonló érzéseim voltak az előadásom megtartása közben, ami a visszajelzések alapján úgy ítélem meg, jól sikerült” – tette hozzá.

A világ- és Európa-bajnok úszó a sydneyi olimpia után az amerikai Arizona Állami Egyetemén szerezte meg első diplomáját, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte el a mesterképzést. Jelenleg a Testnevelési Egyetem előadója és harmadéves PhD hallgatója. A doktori disszertációjában az élsportolók és a média munkatársainak kapcsolatát vizsgálja.

„Választásomat a téma iránti érdeklődésem, élsportolói múltam, ezen a területen folytatott tanulmányaim és szakmai tapasztalataim indokolják. Az idei év kiemelten fontos az értekezésem szempontjából. Elmondhatom, hogy idén én is nagy erővel készülök az olimpiára, de ezúttal nem sportolóként, hanem kutatóként, hiszen a doktori disszertációmhoz szükséges adatgyűjtés a 2016-os riói olimpia idejére fókuszál” – mondta Kovács Ágnes.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top