Csütörtöktől vasárnapig a horvátországi Porecben rendezték a karate ifjúsági világkupa sorozat (Karate1 Youth League) aktuális állomását, ahol 70 ország mintegy 2850 fiatalja mérte össze tudását. A hatalmas mezőnyökben három magyar is dobogóra állhatott, közülük ketten ráadásul aranyérmet nyertek.
A legkomolyabb sikert Fleischer Dóra érte el, aki az U21-es korosztályban (18-20 évesek) a +68 kg-os nők között lett első. A BVSC karatésa, aki a felnőtt válogatottnak is már évek óta oszlopos tagja, imponáló teljesítménnyel, 32-5-ös pontaránnyal nyerte meg súlycsoportját. Fleischer a selejtezők során 8-1-re verte chilei, 7-2-re olasz és 8-0-ra koszovói ellenfelét. Ezt követően a döntőbe jutásért 5-0-ra bizonyult jobbnak tajvani riválisánál, a fináléban pedig 4-2-re győzött az ukrán Bulay ellen. Korábbi Eb-bronzérmesünk már többször is lett harmadik az ifjúsági világkupákon, de most első alkalommal érdemelt ki aranyérmet.
Szintén öt győzelem kellett a kadeteknél Szőcs Miksának, hogy a dobogó tetejére állhasson a 14-15 éves fiúk között az 52 kg-os súlycsoportban. Az MTK tehetségének ez az első komoly nemzetközi eredménye, és mindjárt egy arany!
Dobogóra állhatott még a magyarok közül Tóth Zsombor, aki a 68 kilós junior (16-17 évesek) fiúk között négy diadal után csak az elődöntőben kapott ki, de a bronzéremért ismét nyerni tudott. Az MTK sportolója ezúttal is bizonyította, hogy minden nagy világversenyen éremeséllyel indul, hiszen az ifjúsági világkupákról korábban minden színű éremből gyűjtött már be.

Egyéb sporthírek

„Jó esély van Lékó visszatérésére”
Jó esély van arra, hogy Lékó Péter az idei Európa-bajnokságon
Szólj hozzá