Manapság valahogy kevés szó esik a táncról mint ajánlott sportágról – pedig legalább ugyanannyira jótékony hatással van a gyerekek testi és lelki egészségére, mint mondjuk az atlétika. Mi alapján válasszunk táncműfajt a gyermekünknek, mikor érdemes elkezdeni táncolni, illetve milyen problémák esetén ajánlott a tánc? Ezeket a kérdéseket fogja a következő cikkben megválaszolni Horváth Viktória, a Welldance Sporttánc Egyesület edzője.
Első lépések
Pontosan nem tudom, hogy miért kezdtem el a táncolást, valószínűleg csak egy próbálkozás volt a szüleim részéről, hátha beválik – és hát bevált. Fogalmazhatunk úgy is, hogy amint megtanultam járni, már bele is vetettem magam a tánc világába. Mindössze négyéves voltam ekkor. Először a balettal ismerkedtem meg, amelyet kilencéves koromig űztem. Számomra hatalmas szerelem volt, és a visszajelzések alapján még tehetségesnek is bizonyultam benne. Már egész korán pedzegették nekem, hogy a Táncművészeti Főiskolán kéne folytatnom a tanulmányaimat, de a szüleim nem akartak ilyen fiatalon dönteni a jövőmről, így a tánc ilyenkor még megmaradt nekem hobbiszinten. Sajnos később a szentendrei balettóra megszűnt az alacsony létszám miatt, így számomra egy korszak véget ért. Egyben azonban biztos voltam: mindenképp szerettem volna folytatni a táncolást. Szerencsére hamar találtunk is egy másik egyesületet, igaz, az ott oktatott stílusok az addigi műfajomtól teljesen eltértek. Volt többek között akrobatikus rock & roll, musicaltánc és videokliptánc is. Szinte teljes ellentéte volt a balettnak, de ezt is nagyon hamar új szerelemként éltem meg. Pedig – utólag már tudom – ebben egyáltalán nem voltam kiemelkedően tehetséges. A sok lágy mozdulatsor után teljesen át kellett magamat programoznom valami dinamikus, ugrálós, feszes műfajra. Idővel sikerült.
Táncosként sok hazai versenyen vettem részt, ahol számtalan dobogós helyezést értünk el a csapataimmal az akrobatikus rock & roll műfajában. Mégis a legbüszkébb a világbajnoki 6. helyezésemre vagyok, amelyet az urban dance műfajában szerezhettem meg úgy, hogy addig azzal a műfajjal egyáltalán nem is foglalkoztam. Akkor már edzőként is dolgoztam az egyesületben, így beválogattak ebbe a nagyformációba. Hatalmas kihívás volt ez számomra! Pontosan tudtam, mi a cél, ráadásul a csapat szinte csak olyan tagokból állt, akik ezt a műfajt évek óta űzték, sőt volt olyan tag is, aki korábban már a világbajnokságra is kvalifikálta magát. Én ehhez képest még a műfajt sem táncoltam sosem. Rengeteg nehéz pillanatot éltem meg, volt összeomlás, rengeteg gyakorlás… De a kitartás végül meghozta az eredményét, és én is kijuthattam a csapattal Horvátországba, az ESDU World Dance Masters világversenyre, ahol felnőtt kategóriában a hatodik helyen végeztünk. Azóta ezt edzőként a saját csapatommal is átélhettem, és őket a dobogó első fokára állíthattam egy saját koreográfiával. Ezt nagyobb büszkeségként élem meg, mint amikor én voltam táncosként a világbajnoki színpadon!
Tanítványból mester
Nagyon fiatalon, már 16-17 évesen elkezdtem besegíteni az edzőmnek az órák előtti bemelegítésekben, illetve néha kaptam egy-két feladatot, hogy tanítsak be kisebb blokkrészeket csoportoknak, vagy térformázzak versenycsapatokat. Nagyon örültem ezeknek a lehetőségeknek, mert ekkor a családi életemben adódtak változások, és volt valami, ami kizökkenthetett a mindennapi problémákból. Ráadásul jó volt, hogy ez a kizökkentés egy olyan környezetben valósulhatott meg, ahol nagyon szívesen töltöttem el hosszú órákat, az egész délutánjaimat, és eközben azt láthattam, tanulhattam, ami amúgy is érdekelt. Az első csapatomat 18 éves koromban kaptam meg, és a mai napig nem fogom elfelejteni azt a telefonhívást, amikor az edzőm – aki egyben az egyesület vezetője is – megkérdezte, hogy mit szólnék, ha abban az évben már saját csoportom lenne. Úgy éreztem, és érzem azóta is, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett velem az életem során, ami a munkámat és egyben a hobbimat is érinti. Hatalmas lehetőségnek éltem ezt meg, és reméltem, hogy meg fogom állni a helyem, szeretni fogom, és engem is szeretni fognak a gyerekek, büszke lesz rám az edzőm és a szüleim is.
Már gyerekkoromban elhatároztam azt, hogy a tánccal és gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Nagymamámék folyosóján már hatévesen azt játszottam, hogy tánctanár vagyok. Volt névsorom, képzeletbeli csoportom, belebújtam a nagymamám magas sarkú cipőjébe, és tanítottam őket. Bemutattam minden feladatot, és el is játszottam a csoportot, fegyelmeztem, javítottam, dicsértem őket, szinte pont úgy, mint ahogy ezt most is teszem.
Végül az akrobatikus rock & roll edzői végzettséget szereztem meg, de emellett show-táncot, pomponos táncokat, fashion dance-et és óvodásoknak manótornát is tanítok.
Win-win
Szerintem, és a tapasztalat is ezt mutatja, rengeteg dolog miatt hasznos a tánc. A gyerekek önbizalmat, kitartást, csapatban való gondolkodást, küzdést, alázatot, téthelyzetben mentális jelenlétet, koncentrációt, könnyebb memorizálást és még számtalan dolgot sajátíthatnak el egy szórakoztató sportedzés keretein belül, amit idővel már könnyedén tudnak kamatoztatni az iskola falai között is. Ha az edzés az életük részévé válik, akkor ezek mind egytől egyig kialakulnak a gyerekeknél – ez azonban csak akkor történik meg, ha az edző is a jó példát követi, és nemcsak a sportjára, hanem a gyerekek nevelésére is szakosodik. Én is ezeket tanultam meg táncosként, és a mai napig meghatározza az életemet, és igyekszem nap mint nap valamilyen formában átadni a növendékeimnek.
A mostani generációnál, azt gondolom, hogy minden sport és mozgás jobb annál, minthogy a napjuk 70%-át az „okoskütyük” előtt görnyedve töltsék el. Minden sportot lehet hobbi- és versenyszinten űzni, ez mindenkinek a saját döntése. Mégis úgy gondolom, hogy a tánc egy nagyon könnyen megszerethető edzésforma. Pörgős zenére, gyerekek által kedvelt, mai slágerekre végzett, csoportos mozgás, amelybe természetesen számtalan szakmai rész beletartozik, de ezt sokszor úgy tudjuk átadni a gyerekeknek, hogy ők még ezt a részét is élvezzék, hiszen a zene sok mindenben segít minket, edzőket és gyerekeket egyaránt. Úgy gondolom, hogy fizikálisan csak jót tehet minden sport és mozgásforma, és legalább addig sem ülnek a gyerekek egy helyben, lehajtott fejjel, görnyedt háttal, és nem nyomkodják addig sem az okostelefont.
A tánc mint terápia
Itt is sok problémát fel lehetne sorolni, mert talán azzal sem túlzok, ha azt mondom, hogy szinte mindenre megoldás a tánc és a zene. A legtöbb esetben az edző nem csak egy edző, és a munkája sem csak addig a 60 percig tart, ameddig a gyerekek előtt áll. Én mindennap hazaviszem a munkámat, nem tudom letenni, mint ahogyan sokan mások, akik elindulnak hazafelé az irodából, és ezzel vége is a munkaidejüknek. Sokszor úgy érzem, hogy ezeknek a gyerekeknek a pótanyukájuk és pszichológusuk is vagyok egyben, és azzal, amit teszek értük, sokszor nagyon sokat tudok nekik segíteni. Ilyenek például a pszichés problémák feltárása, vagy a zárkózottság feloldása. Sok táncosomtól hallottam már, hogy ez a 2 × 60 perc az életük egyetlen biztos pontja, ami ráadásul a fénypontja is a hetüknek. Sok olyan gyerek is akad, akinek például válnak a szülei, ők biztonságot, nyugodtságot, kikapcsolódást kapnak egy ilyen edzés keretein belül. Tudom jól, hiszen régen én is pontosan ugyanezt éreztem. Egy hely, ahol nincsen feszültség, stressz és izgulás. Ráadásul koordinációs és koncentrációs képességek fejlesztésében is rengeteget segít a gyerekeknek. És nem utolsósorban a tartás javításban is nagy szerepe van a táncnak, ami a mostani fiataloknál fokozottan fontos a rengeteg ülés és rossz testhelyzetben való telefon- és számítógép-nyomkodás mellett.
A fiúk és a tánc
Úgy veszem észre, hogy mivel egyre tágabbra nyíltak a táncműfajok, ezért egyre több fiú is csatlakozik az általuk preferált tánccsoportokhoz. Nyilván nekik nem minden opció járható út, de most már rengeteg táncműfaj közül tudnak választani. Ahogy én látom, a hiphop műfaj az, amelyben a legtöbb fiú mozog, illetve a páros táncokat is ide sorolnám. Ezeket viszont olyan szintre tudják emelni, hogy ha egy versenyen egy csupa fiúból álló csoport összekerülne ellenfélként egy csupa lányokból álló csoporttal, akkor, azt gondolom, hogy esélytelen lenne a lányok győzelme. Brutális dinamikát tudnak kihozni magukból, amit sokszor egy profi lánycsoport sem tud űberelni.
Milyen szempontok alapján válasszunk táncműfajt?
A legfontosabb szempont az, hogy a gyereknek mihez van kedve. Aztán el kell dönteni, hogy milyen szinten szeretnék, hogy űzze a sportot: hobbiként vagy versenyszerűen? Fontos az alkati kérdés is, valamint az, hogy mennyire kötöttek vagy esetleg lazák az ízületei. Bár mindent lehet tovább fejleszteni, de van, ami így könnyebben elkezdhető sportág, és szinte garantált, hogy sikeres lesz benne a gyerek, és élvezni is fogja az edzéseket. Természetesen a kitartásra mindig szükség van, de mivel egy gyerek sem egyforma, van, aki könnyebben végrehajt egy adott feladatot, mint a többiek. Én az akrobatikus rock & roll műfajában vagyok leginkább otthon, és tudom, hogy ez a műfaj például egy idő után nagyon „válogat” abban az esetben, ha az illető versenyszerűen szeretné űzni. Sajnos ez a tánc egy idő után olyan gyorsaságra történik, amit sok pluszkilóval az ember nem tud kitáncolni. Sok speciális táncnál vannak előnyök és hátrányok: mivel egyszerűbb, és mivel nehezebb felvenni a ritmust. Persze semmi sem lehetetlen, de ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünknek sikerélménye legyen, akkor ezeket muszáj figyelembe venni, hogy a kudarcok miatt ne menjen el a leendő táncos kedve. Ráadásul van számtalan olyan műfaj, ahol nem kifejezetten fontos a testalkat, így azt gondolom, hogy van bőven lehetőségük a gyerekeknek. Választás előtt pedig érdemes az interneten vagy egyenesen az edzőnél tájékozódni arról, hogy van-e bármilyen elvárás az adott műfajhoz, vagy éppen milyen típusú gyerekeknek ajánlják – mindezek alapján pedig sokkal könnyebb lesz a döntést meghozni.
Szólj hozzá