Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokság)

Jól vizsgázott a Duna Aréna

Fotó: Facebook (Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokság)

Jól vizsgázott a júliusi, budapesti vizes világbajnokság fő helyszíne, a Duna Aréna a június 1. és 4. közötti Budapest Openen a nyári vizes világbajnokságot szervező cég szerint.

Közleményükben azt írták, a négynapos rendezvényen sikeresen tesztelték az uszoda akkreditációs rendszerét, versenyzői útvonalait és biztonsági szolgálatát is, valamint kiemelt figyelemmel követték az önkéntes segítők munkáját. Emellett a szervezők megfigyelték a versennyel kapcsolatos eszközök – a rajtpisztoly, az időmérők és a kijelzők – működését, folyamatosan biztosították a tévéközvetítést, valamint a technikusok két verseny között még egy gyors kötélcserét is modelleztek, hiszen erre legutóbb, Kazanyban is szükség volt.

A Budapest Openen medencébe ugró versenyzők kiemelték, hogy a hagyományos uszodákhoz nem hasonlítható tágas tér és az igazi szurkolói hangulat hatalmas lökést adott nekik. A jobb eredmények elérésében más is segíti őket: a versenymedence 3 méteres mélysége olyan tökéletes vízáramlást biztosít, hogy az eddig ismert medencékhez képest jobb időket lehet benne elérni.

A komplexumban az átadás óta ez már a második nagyszabású esemény volt, ugyanis május 25. és 27. között itt rendezték a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjét is.

Az alig két év alatt felépült, két olimpiai méretű medencét is rejtő, eredetileg 6000 fős Duna Aréna a világbajnokság idejére egy, a vizes sportok világszínvonalú kiszolgálására alkalmas 12 000 férőhelyes stadionná bővül, ezzel az első olyan hazai komplexum, amelynek befogadóképessége a világversenyt követően csökkenthető.

A vizes világbajnokságra július 14. és 30. között kerül sor.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top