
Sárosi Laurát hazaengedték a kórházból. Az olimpiai induló tollaslabdázót kedden szállították be vakbélgyulladás gyanújával, s egy ideig kérdéses volt az is, hogy elindulhat-e az ötkarikás játékokon.
„Otthon” – írta közösségi oldalán pénteken délelőtt Sárosi, aki húsz év után szerzett olimpiai kvótát magyar tollaslabdázóként.
Sárosi Laura csütörtökön elárulta, valószínűleg vírusos hasi nyirokcsomó-gyulladás okozta a panaszait, amelyek vakbélgyulladásra utaltak. Pár nap diéta és pihenés vár rá, a tervek szerint jövő csütörtökön utazik Rióba. A tollaslabdázók augusztus 11-én kezdik meg szereplésüket az ötkarikás játékokon.
A világranglistán 65. magyar versenyző az olimpián az indiai Pusarla Venkata Sindhu (10.), valamint a kanadai Michelle Li (20.) társaságában szerepel az M csoportban. Előbbivel még nem találkozott, míg a pánamerikai bajnoktól július elején két szettben kikapott egy kanadai verseny negyeddöntőjében.
A férfi és női egyéni versenyben is 13 csoport van, amelyekből a csoportgyőztesek jutnak tovább. Az első három kiemelt versenyző csoportjának győztese közvetlenül a negyeddöntőbe jut, a tíz másik csoportelső egymással mérkőzik a nyolc közé jutásért.
Legutóbb 1996-ban, az atlantai olimpián szerepelt magyar tollaslabdázó, akkor Ódor Andrea indult.
Otthon
- Címkék: rio 2016, Sárosi Laura, tollaslabda
A szerzőről
Simon Zsófia Viktória
Kapcsolódó bejegyzések

Szénhidrát, folyadék, só: ezért érdemes külön megtervezni a frissítést a hosszú futásokon
A szénhidrát-, folyadék- és elektrolitigény máshogy változik hosszú futás közben, ezért a Runner’s Mag szerint érdemes külön kezelni őket – és megmérni a saját izzadásodat.

Hidegben is fogy az elektrolit: ennyi folyadékot és sót pótolj a téli edzéseken
Télen kevesebbet izzadunk, de a test a hidegben is elhasználja a folyadékot és az elektrolitokat. Steve Born útmutatója a téli és beltéri edzések frissítéséhez.

Miért vásárolj szaküzletben kerékpárt?
Egy minőségi kerékpár komoly befektetés, ezért nem mindegy, honnan vásárolod

Camino Steve a Dzsebel Sams alatt: hajnalban indul Omán legmagasabb hegyére
Omán legmagasabb hegye, a Dzsebel Sams alatt, egy kőkabinban töltötte a vasárnap estét Camino Steve: hajnalban 1000 méteres emelkedő és 12 órás nap vár rá.

Koppenbergcross 2026: két bukás után is Thibau Nys nyert, Lucinda Brand egyedül ért fel a macskakövön
Idénynyitóján kétszer is elesett, mégis az utolsó emelkedőn nyert Thibau Nys a Koppenbergen; a nőknél a világbajnok Lucinda Brand szólózott.

Kropkó Márton bronzérmes a chilei triatlon-világkupán, Márta az úszás megnyerése után ötödik
Az idei első világkupa-dobogóját szerezte meg Kropkó Márton San Pedro de la Paz-ban, testvére a leggyorsabb úszás után az ötödik helyen végzett.

Szólj hozzá