
Bódis Richárd
Idén is komoly kihívások várnak a H-Moto Team versenyzőire
A H-Moto Team versenyzőinek, Bódis Richárdnak és Gyutai Adriánnak elsősorban a tanulása és a folyamatos fejlődés a céljuk. Mindkét fiatal tehetség idén a nyílt nemzetközi …
A gyári Suzukinál folytatja pályafutását Bódis
Tavaly Bódis Richárd az összetettben a hetedik helyen végzett a Superbike–világbajnokság betétsorozatában (EJC), azonban idén már új vizekre evez: a 2017-es szezonban a Suzuki gyári …
„Így kerülhetünk közelebb a nemzetközi élmezőnyhöz”
Magyarország legnagyobb gyorsaságimotoros csapata, a 220 Volt H-Moto Team igencsak sikeres és sűrű esztendőt hagy a háta mögött. A csapat tagjai az év végét sem …
„Jó évet zártam”
Összetettben a hetedik helyen zárt a Superbike–vb betétsorozatában, az EJC-ben a 220 Volt H-Moto Team versenyzője, Bódis Ricsi.
Megvan a dobogó!
Ragyogóan kezdte és úgy is folytatta eddigi szereplését a spanyolországi Jerezben Bódis Ricsi. A 220 Volt H-Moto Team motorosa már a pénteki szabadedzéseken kiváló formát …
„Méltóképpen zárnám le az idei szezonomat”
Az EJC jerezi hétvégéje előtt igencsak komoly célokat tűzött ki maga elé Bódis Ricsi, aki elmondta: szeretne dobogóra állni a spanyol versenyhétvégén.
Pole, pályacsúcs és a szezon esése Bódis Ricsi Magny-Cours-i mérlege
Egy hajszálon múlt: Bódis Ricsi a Superbike–vb betétsorozatában, az EJC Magny-Cours-i hétvégéjén remekül teljesített, azonban másfél körrel a futam vége előtt elesett, így a dobogóról …
„Egyértelmű célom a dobogó”
Kedvezhet a szabályváltozás a 220 Volt H-Moto Team versenyzője, Bódis Richárd számára, hiszen a Superbike–vb betétsorozatában, az EJC-ben a Magny-Cours-i hétvégén új gumiszabály lép életbe.
Csodát tett Bódis a Lausitzringen
A European Junior Cup németországi futamán a H-Moto Team gyorsaságimotorosa, Bódis Richárd az utolsó helyről vágott neki a futamnak, azonban a futam során kiválóan versenyzett, …
A dobogóért küzdene Bódis Ricsi
Újult erővel vág neki a szezon második felének Bódis Ricsi, akinek egy cél lebeg a szeme előtt a hétvégén: olyan eredményt elérni, amivel felléphet az …
Nyáron is versenyben az utánpótlás
A Kakucsring a következő állomás a 220 Volt H-Moto Team legifjabb versenyzői számára.
Motoros hétvége a Hungaroringen
Július első hétvégéjén motorzúgástól volt hangos a Hungaroring. Az amatőr motorosok pályanapot tartottak, a Magyar Kupa résztvevői is csatasorba álltak, míg hazánk egyik legismertebb motoros …