Nemrég startolt el egy igazán innovatív projekt, az XProjekt, amelynek nem más a célja, mint az, hogy összehozza a vállalkozói szellemet és a környezettudatosságot egy innovatív online platformon keresztül. A cég marketingesével, Sznida Edinával beszélgettünk.
-Milyen inspirációk vezérelték a projekt létrehozását, és hogyan kapcsolódik össze a vállalkozói szellem és a környezettudatosság a platformon?
-Az XProjekt gondolata Angliában született meg, ahol már korábban is használtunk különböző szabadúszó platformokat, viszont rengeteg akadályba ütköztünk. Magas jutalékok, méltánytalanul alacsony óradíjak fogadtak minket minden alkalommal, amikor egy-egy projektünk megvalósításához szabadúszókat kerestünk.
Úgy éreztük, eljött az ideje, hogy ezen változtassunk, és létrehozzunk egy olyan online piacteret, amely kifejezetten a magyar szabadúszóknak szól, bárhol is éljenek.
A tudat, hogy angolszász szemüvegen keresztül kezdtünk el egy ilyen platformot felépíteni, és ezáltal a magyar szabadúszókat segíteni, fantasztikus ötleteket és rengeteg pozitív lendületet adott. Természetesen a környezetvédelem már akkor az XProjekt alappillére volt, amikor a platform mozaikdarabjait először papírra vetettük. Ahogy a mozaikok összefonódtak, a környezetvédelem, mint egyik legfontosabb célunk, egyre nagyobb szerepet kapott.
A vállalkozói szellem és a környezettudatosság ma már nem elválasztható egymástól, és az XProjekt csapat minden tagjának szívügye a környezetvédelem és a fenntarthatóság.
Ma a környezettudatosságra, a fenntarthatóságra fókuszálni azt jelenti, hogy biztosítjuk, hogy 15-30 év múlva is lesz víz, oxigén és egy élhető bolygó, ami otthont ad nem csak nekünk, de a következő generációknak is.
Egyik fő célunk, hogy ösztönözzük a közösségünk tagjait a fenntarthatóság iránti elkötelezettségre. A társadalom ma már egyre inkább érzékeny a környezeti kérdésekre, és a megrendelők is hajlamosak azokat a szabadúszókat, vállalkozásokat támogatni, akik erre helyezik a hangsúlyt.
-Hogyan járul hozzá a projekt a környezetvédelemhez és a társadalmi felelősségvállaláshoz?
-Szerverparkjuk 100%-ban megújuló energiával működik, amely jelentősen csökkenti az üzemeltetésünk által generált szén-dioxid-kibocsátást. Ezáltal egy fenntarthatóbb online jelenlétet alakítottunk ki és aktívan felelősséget vállalunk a bolygónk iránt.
Valódi lépéseket teszünk, hiszen a fenntarthatóság olyan cél, melyért mindannyiunknak teljes erőbedobással dolgoznia kell. Szeretnénk hagyományt teremteni és a szabadúszókkal, megrendelőkkel együtt formálni a jövőt.
-Milyen konkrét lépéseket tesztek az internet környezeti lábnyomának csökkentése érdekében?
-Mivel a környezetvédelem már-már igazi szenvedéllyé nőtte ki magát az XProjekten belül, elhatároztuk, hogy szénlábnyomunkat nullára redukáljuk. Minden egyes csapattag után 10 fát ültetünk minden hónapban. Ez nem csak a környezetre, de a közösségünkre is pozitív hatást gyakorol.
-Milyen szerepet játszik a technológia és a fenntarthatóság a tevékenységeitekben?
-Már a kezdetektől biztosak voltunk benne, hogy az XProjekt által egy olyan közösséget szeretnénk teremteni, melynek tehetséges tagjai szabadúszóként az online térben végzik el munkájuk legnagyobb részét. Ez az egyik legfontosabb mozgatórugó.
A technológia lehetővé teszi számunkra, hogy egy hatékony és környezetbarát online platformot működtessünk, amelynek segítségével a szabadúszók és megrendelők egymásra találnak és sikeresen együttműködnek.
Így mindannyian csökkentjük az idő- és erőforrás-pazarlást, ráadásul minimalizáljuk az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Irodaházat nem tartunk fenn, munkatársaink otthonról dolgoznak, így lecsökkentjük azokat a következményeket, amelyek az üzemeltetéssel és utazással járnának.
Az XProjekt nem csak egy újabb online platform. Összefonódik a környezetvédelemmel. Számunkra nem volt kérdés, hogy mekkora felelősséget akarunk vállalni. Mindig egyértelmű volt, hogy akkora felelősséget vállalunk, amekkorát kell, hogy felelősségteljesen kezeljük a környezeti hatásainkat.
-Milyen projekteken és partnerségeken keresztül valósul meg az ökológiai felelősségvállalás az XProjektnél?
-Több hazai és nemzetközi szervezettel is együtt dolgozunk. Az Ecologival és a Trees for Life-fal való együttműködés keretében saját ligetet hoztunk létre, célunk, hogy 2025 végéig 1000 fát ültessünk.
Nemzetközi szervezetek mellett hazai kezdeményezéseket is támogatunk, mint például a MyForest Közösségi Erdők és az XForest.
-Milyen terveitek vannak Magyarországon a zöld hullám elterjesztésére és a környezettudatosság előmozdítására?
-Csapatunk saját programokat szervez országszerte, amelyek célja a környezettudatos életmód népszerűsítése.
Szeretnénk a környezettudatosságot még inkább elmélyíteni az emberekben. Látjuk, hogy ötletként és célként ott van az emberek előtt, de sokaknak nehéz megtenni a legfontosabb lépéseket, hogy valóban el is induljanak az úton. Szeretnénk, hogy a résztvevők megismerjék és elsajátítsák a fenntartható életmód alapjait, valamint konkrét lépéseket tegyenek annak megvalósítása érdekében.
-Hogyan segít az XProjekt a digitális és a valós világ összefonódásában a környezettudatos nevelés terén?
-Az XProjekt nemcsak egy online piactér a szabadúszók számára, mi egy közösséget alkotunk, ahol minden eszközzel felhívjuk a figyelmet a környezetvédelemre.
Szabadúszóink olyan projekteken dolgozhatnak, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a környezetvédelemhez és fenntarthatósághoz. Volt már olyan projekt, mely során egy szabadúszó grafikus környezetbarát termékek promóciós anyagait tervezte meg, korábban egy webfejlesztő egy olyan weboldal megalkotásán dolgozott a megrendelővel, amely a fenntartható életmódról ad tanácsokat és információt.
Az XProjekt fórumán keresztül a felhasználók megoszthatják tapasztalataikat, ötleteiket és tudásukat a fenntarthatóságról, valamint közösségi kezdeményezéseket indíthatnak és támogathatnak.
Az üzenetet mindenhol kommunikáljuk. Közösségi média felületeinken és hírleveleinkben folyamatosan ösztönözzük a környezettudatos szemléletet, cikkeinkben pedig segítjük a közösségünk tagjait a fenntartható életmód kialakításában, és megmutatjuk, hogyan tehetnek még többet a környezetért abban az esetben, ha otthonról dolgoznak.
Minden eszközzel hozzájárulunk a tudatosság növeléséhez és a fenntarthatóságra való ösztönzéshez a digitális térben és azon túl is.
Az XProjekt a vállalkozói szellem és a környezettudatosság harmonikus összhangját tükrözi.
-Milyen kezdeményezéseket szerveztek?
-A faültetésen túl szemétgyűjtési kezdeményezéseket is indítunk, amelyek aktív részvételt és közösségi összefogást igényelnek. Így a résztvevőkkel közvetlenül hozzájárulunk a környezetünk szépítéséhez és védelméhez, valamint inspirációt nyújthatunk másoknak a hasonló tevékenységek elindításához.
-Milyen lehetőségeket kínáltok szabadúszóknak a környezettudatos életmód kialakításában és a szakmai fejlődésben?
-Közösségünk tagjai hamarosan podcastok, ebookok és online kurzusok segítségével tanulhatnak még többet pénzügyekről, adózásról, marketingről, illetve azokról a lépésekről, melyeket egy fenntarthatóbb életért tehetünk.
Csak akkor érhetünk el pozitív változást, ha összefogunk és mindannyian a közös célért dolgozunk. Számunkra ez az XProjekt közösségében valósítható meg.
(Nyitókép: wirestock on Freepik)
Szólj hozzá