Keresés
Close this search box.
img 8111

A gerinc – egy vitorlázó és egy autóversenyző szemével

Nem túlzás: a különböző gerincbántalmak szinte mindenki életében jelen vannak valamilyen formában. A családban, a baráti körben szinte mindenki talál valakit, aki ezzel a népbetegséggel farkasszemet nézett már. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rendszeres mozgással ezek a gerincbetegségek jó része megelőzhető, és ha már kialakult, akkor kezelhető. A Sportime Magazin két élsportolóval beszélgetett ebben a témában.

Érdi Mária utánpótláskorú, többszörös világ- és Európa-bajnok vitorlásversenyző. A laser radial hajóosztályban versenyez, interjúnk készítésekor a 2021-re halasztott tokiói olimpiára készült. „Sokan nem veszik komolyan azt, hogy a mozgásnak, az edzésnek csak úgy van értelme, ha azzal fejlődést tudunk elérni. Fejlődés lehet a jó közérzet állandósítása, az élsportolók világában pedig az eredmények árulkodnak arról, hogy merre tartunk. Mindezt csak úgy lehet elérni, ha a testünk, az izomzatunk megfelelően karban van tartva. Különben csak ártunk magunknak” – mondja Érdi Mária.

„A gerinc tartja az egész testünket, így a mellette lévő izmok – amelyek tehermentesítik azt – szintén nagy szerepet kapnak. Már kisgyerekként hozzászoktam ahhoz, hogy egy edzés bemelegítéssel kezdődik, és nyújtással ér véget. Nem szabad ezeket elhanyagolni, mert hosszú távon az egész testmozgás a visszájára fordulhat. El kell dönteni, hogy arra van-e pluszidőnk, hogy bemelegítsünk és lenyújtsunk, vagy arra lesz majd, hogy utána gyógytornászhoz, orvoshoz járjunk” – summázta véleményét a fiatal világbajnok.

Érdi Mária letette már a névjegyét a sportágában a legjobbak között. Fantasztikus utánpótlás-eredményekkel rendelkezik. 2013-ban aranyérmes volt a byte C II osztály ifjúsági világbajnokságán, ezzel a sikerrel kijutott az ifjúsági olimpiára. 2014-ben harmadik lett az ifjúsági világbajnokságon, ugyanebben az évben az ifjúsági Eb-n byte osztályban ezüst-, laser osztályban bronzérmet szerzett. Az ifjúsági laser radial világbajnokságon a 17 évesek között első, a 19 év alattiak mezőnyében második lett. A 2014. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon 11. helyezést ért el. 2015-ben az U19-es laser radial osztályban világ- és Európa-bajnok lett. A felnőtt-világbajnokságon 42. helyezést ért el. 2016 áprilisában olimpiai kvótát szerzett. Élete első olimpiáján 14. volt úgy, hogy futamot is nyert. 2017-ben a világbajnokságon 20. helyezést ért el. 2018-ban ötödik volt az Európa-bajnokságon, a világbajnokságon pedig a 8. helyen végzett, ezzel kvótát szerzett a tokiói olimpiára. 2019-ben bronzérmesként zárt az Enosimában megrendezett előolimpián. Eredményeit nézve jól látható: Érdi Mária fejlődése megkérdőjelezhetetlen. 2020 áprilisa óta az MVM szponzorálja Érdi Máriát, így a cég segítségével készül 2021-re. Az olimpiai halasztásról elmondta: nem sokat búslakodott, amikor megtudta, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztják az ötkarikás játékokat. A plusz egy évre úgy tekint, mint egy bónuszidőszakra.

A szakirodalom szerint az embernek az emberiség fennállása, vagyis két lábon járásunk óta van tudomása a különböző gerincbetegségekről. A gyakoriságuk pedig az utóbbi évtizedekben annyira megnőtt, hogy népbetegséggé vált. Rengetegen végeznek ülőmunkát, amely szintén hozzájárul az ilyen jellegű össznépi lejtmenethez.

a gerinc egy vitorlazo es egy autoversenyzo szemevel 3965

Nagy Norbert egy olyan sportágban jeleskedik, amelyet a laikusok – helytelenül – ülősportnak neveznek, mondván: az autósportban csak egy helyben ülsz, és tekergeted a kormányt.

„Azért ez sokkal összetettebb – jegyzi meg sokatmondó mosollyal az autóversenyző. – Eljutottunk oda, hogy bármilyen sportot magas színvonalon csak jó edzettségi állapotban lehet eredményesen űzni. Egyébként a napi munka is megköveteli a jó tartást és a fittséget, nemhogy az élsport. Bármennyire is furcsán hangzik, én verseny előtt nem ülök autóba bemelegítés nélkül. A végén a lazítás, nyújtás meg elengedhetetlen” – avat be a kulisszatitkokba Nagy.

„Sok problémám adódott az elején a kagylóüléssel, amely megterheli a gerincet, éppen ezért nagyon odafigyelek a megtámasztásra. Nem gyerekjáték, ugyanis mindenkinek egy gerince van, és ha ahhoz hozzá kell nyúlni, akkor már megbomlik az egyensúly – összegzett Nagy Norbert, aki a szabadidő-sportolóknak is üzent. – Senki sem járatja csúcsra a frissen beindított autót, mert tudja, hogy azzal árt neki. Ugyanez van a szervezetünkkel: csak akkor kezdjetek el futni, kerékpározni vagy éppen úszni, kondizni, ha az izmok, ízületek – különös tekintettel a gerinc melletti izmokra – üzemi hőmérsékleten vannak. Ergo: be kell melegíteni.”

Nagy Norbert WTCR-dobogós magyar autóversenyző a jövőben amellett, hogy a saját versenyein autóba ül majd, fiatal gokartosoknak is segít. A Nagy Norbi Racing Team szakmai vezetőjeként az a célja, hogy a csapatában olyan segítséget kapjanak a pilóták, amely meggyorsítja a szakmai fejlődésüket. „A vezetéstechnikai dolgokon kívül természetesen a saját fizikumuk építésére és karbantartására is felhívom a figyelmüket. A budapesti központú Nagy Norbi Racing Team küldetése pont a tudásátadás. A saját szervezetünk ismerete pedig egy értékes tudás…”

Szerző: Bányász Árpád

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top