Mert miért is ne lennél fontos, ugye? Erős kérdés főleg, ha egy picit elgondolkodunk rajta, mert általában zsigerből vágjuk rá a választ, hogy naná, hogy fontos vagyok magamnak! De most őszintén. Tedd a szívedre a kezed és válaszolj: valóban így is cselekszel a mindennapokban?
A 2020-as év olyan változást hozott az egész világban, ami mellett nem lehet elmenni, hiszen nincs olyan szegmense az életünknek, ami ne alakult volna át. Van, aki jól vette az akadályokat, viszont sokan azóta is kapkodják a fejüket, hogy túléljék a mindennapokat. Ők azok, akik könnyedén kerültek a saját fontossági listájuk végére, legyen szó mozgásról, táplálkozásról vagy akár a töltődésről, én időről. Abban a korban élünk, ahol mindenünk megvan ahhoz, hogy egészségesek legyünk, mégis sosem volt még ennyi beteg, akár fizikai vagy lelki oldalról beszélünk. Pedig abban egyetérthetünk, hogyha egészség van, akkor megvan a lehetőségünk, hogy minden mást is megteremtsünk az életünkben.
Nem csak magunk miatt fontos az odafigyelés, hanem a környezetünk miatt is. Hiszen, ha fáradtak, ingerültek, rosszkedvűek vagyunk, az kihat mindenkire, akikkel kapcsolatban állunk és sokkal nehezebben kezeljük a stresszes helyzeteket. Ami pedig szintén nem segít, az az online jelenlét, ami szinte folyamatos: laptop előtt élünk, dolgozunk, szórakozunk, mozgunk és tartjuk a kapcsolatot szinte mindenkivel. De akkor mégis hogyan legyünk jól?
Nincs új a nap alatt: az egészséges életmód és a tudatosság a megoldás. Ami viszont újdonság az a Csak ami Kell! Itt minden egy helyen van, ami a mentális és fizikai jóllétünkhöz szükséges. A Csak ami Kell pontosan azért jött létre, hogy megoldásokat és lehetőséget kínáljon neked a mindennapokban. A Csak ami Kell csapatának egy közös életfeladata és célja van! Erre szerződtek, tanultak és fejlesztették magunkat, hogy segítséget, megoldást és utat tudjanka mutatni neked az egészséges, tudatos, sportos és mentes életmódban és táplálkozásban.
„Felkutatjuk, megtaláljuk, leteszteljük és bemutatjuk neked azokat az alapanyagokat, termékeket, kozmetikumokat, ételeket, forgalmazókat, szolgáltatásokat, mozgásformákat, gyártókat és életformákat, akik és amik segíthetik egészséged megőrzését, szinten tartását vagy fejlődését.” – ígéri a Csak ami Kell oldalán Köves Zoltán, a brand megalapítója, aki saját maga is óriási életmód váltásban van, így saját bőrén tapasztalja mindazt, amiről a weboldalon is olvashatunk. A Csak ami Kell nem egy csodaszert kínál, hanem egy olyan lehetőséget, amivel időt spórolsz, hiszen minden egy helyen van: hiteles szakmai cikkek sportról, táplálkozásról, környezettudatosságról; szakértők, akik segítenek, ha elakadtál, valamint egy folyamatosan épülő online bazár, ahol termékek és szolgáltatások között böngészhetsz kedvedre. Ami pedig példaértékű, hogy létrehoztak a Csak ami Kell Alapítványt, melynek missziója összekötni a rászorulókat az adományozókkal. Látogass el a csakamikell.hu oldalára és vesd bele magad a böngészésbe!
Kövesd a Csak ami Kell-t a weboldalon, Facebook oldalon és az Instagramon is. Használd a #csakamikellhu-t.
Szólj hozzá