Tovább dübörög a metálvonat – nem, nem őrültünk meg, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy sportmagazin. Azonban 2017-ben indult rovatunk egyre nagyobb népszerűségnek örvend, így ez alkalommal is bemutatunk két olyan világhírű metálzenészt, akiknek kifejezetten fontos az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás.
Sharon den Adel (Within Temptation)
A holland Within Temptation együttes már két évtizede sikert sikerre halmoz. A rajongók által gyakran „Angyalhangú”-ként is becézett énekesnő már 15 éve semi-vegetáriánus. „Rengeteg oka van annak, hogy napról napra egyre vegetáriánusabban élek. Úgy gondolom, hogy elképesztő mennyiségű húst fogyasztunk, és ráadásul a legtöbb haszonállatot borzalmas körülmények között tartják – ez különösen igaz azokra az állatokra, amelyeknek a húsát a boltokban olcsón árulják. Úgy gondolom, hogy ha már valaki eszik húst, akkor figyeljen arra oda, hogy az ökológiai gazdálkodásból származzon. Neked is jobb, és annak az állatnak is, amelyiknek a farmon legalább volt élete és mozgástere. Amikor eszem húst – egy héten maximum kétszer –, akkor mindig nagyon ügyelek arra, hogy a hús egy ilyen gazdálkodásból származzon. A vegetarianizmus egyrészt egy morális dolog, másrészt nincs annyi hús a földön, hogy az mindenkinek elég legyen, ráadásul a mértéktelen húsfogyasztás a környezetre is káros hatással van. A bolygónkat nekünk kell megvédenünk, és ennek az egyik módja az, hogy kevesebb húst fogyasztunk. Ráadásul egy énekesnek nagyon fontos az egészsége, éppen ezért próbálok mindig eleget aludni és egészségesen táplálkozni – máskülönben nem lennék képes arra, hogy mindennap kiálljak a színpadra, és énekeljek. Ráadásul most sikerült is megfáznom, és az együttes többi tagja is beteg, ami nyilván nem meglepő, hiszen a turnébuszban egy légtérben vagyunk. Ilyenkor sok vizet iszom, illetve most készítettem magamnak smoothie-t, amely például gyömbért és spenótot is tartalmaz. Ilyenkor a zöldségek fogyasztása nagyon fontos – több zöld, kevesebb hús!” (nevet)
Sharon kedvét azonban nem vette el a betegség, ugyanis a budapesti koncert előtt a szokásos testmozgását is elvégezte. „Sokat szoktam sétálni a városokban, olyan másfél-két órát, szóval ez egyfajta testmozgás is, e mellé pedig jön még a másfél órás koncert, ami már önmagában egy edzés. Régebben még csináltam a koncertek előtt felüléseket, de mostanában már nincs nagyon kedvem hozzá. (nevet) De úgy gondolom, hogy napi 30 perc séta mindenkinek jót tesz.”
Björn Strid (Soilwork, The Night Flight Orchestra)
Björn Strid nevét se nagyon kell bemutatni a keményebb zene kedvelőinek. A svéd zenész legutóbb 2018 decemberében járt a The Night Flight Orchestrával Budapesten, márciusban pedig visszatérnek Magyarországra, és ismét egy fergetes koncertre számíthatunk.
Tény, hogy Svédországban nagyon népszerű a vegetáriánus és vegán étrend – elsősorban kíváncsiak voltunk arra, ő mennyire szemez ezzel az életmóddal, és felült-e erre a vonatra. „Láttam egy pár számot, illetve statisztikát ezzel kapcsolatban. Azt hiszem a 2017-es évhez képest 2018-ban 30%-kal kevesebb hús fogyott Svédországban. Úgy gondolom, hogy ez egyfajta mozgalommá vált, az emberek egyre jobban nyitnak az egészségtudatos életmód felé, ráadásul a kevesebb húsfogyasztás a környezetünknek is jót tesz. Igazából remélem, hogy ez most nem csak egy felkapott hipszter dolog, ami három évig menőnek számít, aztán majd mindenki elfelejti. Ezt most nem tudhatjuk. Én egyébként eszem húst, de azzal egyetértek, hogy mérsékelni kell a húsfogyasztást, mivel ezzel az ember magának is jót tesz, hiszen egészségesebb lesz.”
A 40 éves svéd zenész gyerekként egyébként igazi sportőrült volt, ez pedig a mai napig hatással van rá. „Úgy nőttem fel, hogy futballoztam és hokiztam, és úgy gondolom, hogy a mai napig jót tesz nekem az, hogy gyerekkoromban aktívan sportoltam – igen, főállású zenész vagyok és nem mindig van lehetőségem sportolni, de érzem magamon, hogy szükségem van a mozgásra. Így próbálok magamnak és az igényeimnek megfelelni – ma is edzettem például. A turnék során is próbálok rendszeresen edzeni, de ez, mondjuk, nem mindig egyszerű. Nagyon nehéz úgy edzeni, hogy az ember tudja, hogy este egy hatalmas show-t kell adnia, de mindemellett egyébként hulla fáradt. Viszont, ha nem engedi, hogy ez a fáradtság lehúzza, akkor meglesz az eredménye, hiszen sportolás után sokkal energikusabb az ember. Viszont az étkezés a turnékon egy nehezebb kérdés, ugyanis nagy a csábítás – például sok az édesség. (Björn ennél a résznél elnevette magát, ugyanis éppen ekkor tettek le az asztalra egy nagy tál desszertet – a szerk.) Így igazából nehéz nemet mondani. Otthon azért könnyebb ezekre odafigyelni, és egészségesen étkezni.”
Szólj hozzá