Hazánk lakossága átlag életkora és egészségi állapota alapján is az Európai Unió végén kullog. Ezen próbál meg segíteni Magyarország legnagyobb humanitárius programja úgy, hogy minden magyar állampolgár életkortól és lakhelytől függetlenül megismerhesse saját egészségi állapotát, és időben kezdje meg a prevenciót is.
Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja. Ez már a hatodik év, hogy 63 szakmai szervezet összefogásával igyekeznek felhívni a magyar lakosok figyelmét az egészség megőrzés fontosságára, melynek érdekében márciusban országos útjára indul az a szűrőkamion, mely eddig már 919 helyszínen járt hazánkban – hangzott el a Budapesten megrendezett VI. Népegészségügyi Konferencián.
A korszerű felszereléssel rendelkező mozgó szűrőállomás egész évben a lakosság segítségére lesz abban, hogy megismerjék aktuális egészségi állapotukat. Erre azért van nagy szükség, mert hiteles vizsgálatok igazolják, hogy hazánk az EU-ban vezető helyen áll a szív- és érrendszeri megbetegedések terén, valamint jelentős a magas vérnyomás és koleszterin, a szívinfarktus, a cukorbetegség és a légúti betegségek aránya is.
A program a szűrések mellett nagy figyelmet fordít olyan, a társadalmunkat fenyegető káros jelenségekre is, mint a dohányzás, az alkohol, valamint a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmódból fakadó elhízás.
Prof. Dr. Kiss István(Szakmai Programbizottság elnöke, Magyar Hypertonia Társaság elnöke, MOTESZ leköszönő elnöke, Szív és érrendszeri megbetegedések, megelőzésének és gyógyításának Nemzeti Programjának elnöke)
Dankovics Gergely(Programigazgató, Európa Nemzeti Egészségvédelmi Program alelnöke)
Szólj hozzá