február 26, 2015

Egyéb egyéni sportok

Ultrabalaton 2015 – Az első maratonfutás olyan, mint az első csók

Zelcsényi Mikós, az Ultrabalaton, a Balatonman és a Night Run főszervezője volt a Budapesti Arcok vendége. A sportrendezvény-szervező, kétszeres irontáv-teljesítő, Fehér Mariannal beszélgetett versenyrendezésről, kihívásokról, …

9.
Autosport

VII. Örömautózás – Hungaroring 2015. március 28.

Ez év tavaszán már hetedig alkalommal rendezik meg az Örömautózást súlyos beteg gyerekek számára, amelyet orvosaik „élményterápiaként” nagyon támogatnak. A szervezők célja továbbra is, hogy …

Egyéb autósport

Harsányi Zoltán: „Egyre többen akarják a skalpomat!”

Rohamléptekkel közeleg a 2015-ös szezon kezdete a hazai ralikrossz mezőny számára, hiszen három hét múlva, a Slovakiaringen rendezik az év első ob-futamát. Az RXC Technics …

blank
Egészség-Életmód

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Hazánk lakossága átlag életkora és egészségi állapota alapján is az Európai Unió végén kullog. Ezen próbál meg segíteni Magyarország legnagyobb humanitárius programja úgy, hogy minden …

Scroll to Top