
Az újonnan megalakult Nemzeti Versenysport Szövetség kedden egy díjátadással egybekötött évértékelő ünnepséget tart, amelyen 32 sportág 48 férfi és női versenyzőjét, illetve csapatát díjazzák a 2016-os eredményeik elismeréseképpen.
Az ünnepségen jelen lesz többek között Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Fábián László MOB–sportigazgató és Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.
A Nemzeti Versenysport Szövetség, mint a nem olimpiai sportágakat összefogó szervezet – törvényi kötelezettségének megfelelően – tavaly év végén vált ki a MOB-ból és alakította meg saját köztestületét.
Az NVESZ első nagy rendezvényén az elmúlt évi világ– és Európa-bajnokságokon érmet nyert versenyzőket díjazzák, akik közül többen indulnak majd a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport eseményén, a július 20. és 30. között Wroclawban sorra kerülő Világjátékokon.
Szólj hozzá