A Balaton-átevezés főszervezője, Vaskuti Máté tájékoztatta az MTI-t, hogy az eredetileg augusztus 12-ére tervezett, majd szeptember 9-re halasztott MOL Balaton-átevezés Fonyód és Badacsony között elmarad.
Közlése szerint csütörtökön délben hozták meg a döntést az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. Eszerint nem lesz rossz az időjárás szombaton, de az erős, és kedvezőtlen irányból fújó szél, valamint az ennek nyomán keletkező hullámzás miatt döntöttek a program elmaradásáról.
„Ahhoz képest, hogy először akartuk megrendezni, minden várakozást felülmúlt az érdeklődés a Balaton-átevezés iránt” – mondta a főszervező. Hozzátette: idén már nem kerülhet sor újabb halasztásra, de jövőre, több lehetséges időpont megjelölésével mindenképpen szeretnék megrendezni a regattát.
Beszámolója szerint a Fonyód és Badacsony között oda-vissza teljesítendő, 10,2 kilométeres táv megtételére a sárkányhajótól a gumicsónakig mindenféle vízi járművel készültek a jelentkezők. Az első időpontra mintegy ezer, a szeptemberire pedig 600 résztvevő jelentkezett 300 hajóval csak interneten, és ehhez jöttek volna a helyszíni nevezések.
A befizetett nevezési díjakat visszafizetik.
Szólj hozzá