Keresés
Close this search box.
havadtÕy sámuel; ono, yoko; polgÁr judit

Polgár Judit és Herendi Gábor a Nemzeti Múzeum Yoko Ono-kiállításában

Polgár Judit nemzetközi sakkmester és Herendi Gábor filmrendező is performansszal vett részt hétvégén a Magyar Nemzeti Múzeum A háborúnak vége! Ha akarod – Tribute to Yoko Ono című kamarakiállításán.

Herendi Gábor részvételével szombaton 14 órától a Levágott darab (Cut Piece) című performansz előadására került sor a Yoko Ono japán-amerikai képzőművész munkáiból válogató tárlatban – közölte a Nemzeti Múzeum.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Levágott darab című performansz a művészettörténetben az egyik legelső, közismertté vált művészeti akció volt. Yoko Ono először 1964-ben a tokiói Sogetsu Art Centerben mutatta be, az előadás során a ruhájából vághatott le darabokat a közönség, ezzel hívta fel a figyelmet az egymástól való elidegenedésre.

A „részvétművészet” klasszikusának számító performansz repríze a Nemzeti Múzeumban több alkalommal hírességek szereplésével valósul meg, eddig többek között Trill Zsolt színművész, Szombathy Bálint képzőművész, Shane Tusup úszóedző, Verebics Ágnes festőművész és Földes László Hobo dalszerző, énekes ruhájából vághattak le darabokat a látogatók.

Az utolsó alkalmon, február 18-án a tervek szerint Yoko Ono és John Lennon fia, Sean Lennon zenész mutatja be a performanszt.

Vasárnap 16 órától Yoko Ono Játssz bizalommal című alkotása elevenedett meg: Polgár Judit nemzetközi nagymester fehér mezőkön fehér bábukkal játszik egy sakkpartit Gulyás Gábor kurátorral.

Mint a múzeum közleménye emlékeztet, a sakk hagyományosan a háborús ütközetet szimbolizáló sport, Yoko Ono fehér sakk-készlete azonban nem ehhez a tradícióhoz kapcsolódik.

A művész a következő instrukciót adta ehhez a műhöz: „Játszd, ameddig csak emlékszel, ki az ellenfeled és ki a saját éned!„.

„Ehhez túl kell látni a fekete-fehér szemléletmódon, a megosztottságon, az ellentételezésen, mert itt valamennyi figura fehér. Itt nem lehetséges a klasszikus versengés és küzdelem. Mivel a játékosok egy idő után nem tudják megkülönböztetni egymás figuráit, szükségképpen létrejön a béke állapota. Akkor lehet tovább játszani, ha a sakkozók új szabályokat léptetnek érvénybe. De azok a szabályok már a békéről kell, hogy szóljanak” – olvasható a közleményben.

Mint írják, Yoko Ono összesen huszonegy fehér sakk-készletet épített. Az első New Yorkban, a MoMA-ban látható, ehhez a most Budapesten kiállított műtárgy áll stílusában a legközelebb.

A háborúnak vége! Ha akarod – Tribute to Yoko Ono címmel 2022 novemberében megnyílt kamarakiállítás a békevágy és a béke témájához kapcsolódó munkákat, több mint harminc alkotást mutat be Yoko Ono életművéből.

A Gulyás Gábor kurátor által rendezett tárlat február 18-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

(Forrás: MTI, nyitókép: Polgár Judit nemzetközi sakknagymester és Havadtőy Sámuel, Yoko Ono képzőművész egykori élettársa performanszuk – fehér mezőkön fehér bábukkal játszottak egy sakkpartit – után a Magyar Nemzeti Múzeum A háborúnak vége! Ha akarod – Tribute to Yoko Ono című kamarakiállításán 2023. február 5-én. MTI/Lakatos Péter)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top