Ha megkér valaki, hogy mutatkozz be, mit szoktál mondani? A korodat, a foglalkozásodat, esetleg, hogy hol élsz… ezek a sztenderd válaszok, de valóban ez vagy Te? A koroddal azonosítod magad? Azzal, hogy könyvtáros, edző, pincér stb. vagy? És ha egy év vagy 5 év múlva megkérnek, hogy mutatkozz be? Már más a válaszod, változik. Szóval melyik a Te valódi éned, a mostani vagy az 5 évvel ezelőtti? Sőt, ha visszagondolsz, az életed minden periódusában meg voltál győződve arról, hogy amit gondolsz, az úgy van. Hány véleményed, gondolatod változott meg azóta? Ezek közül melyik a valódi önazonosságod? Ha valaki megkérdezné, mire gondoltál előző nap ugyanebben az időben, meg tudnád mondani? Valószínű, nem. Tehát valóban azonosíthatod magad a gondolataiddal?
Az általunk érzékelt világot és azt, ahogyan látjuk önmagunkat és másokat az önmagunkról alkotott képünk alakítja. Ezzel a látásmóddal azonosulunk, nyilvánvalónak véljük, de valóban megfelel a valóságnak az az elképzelés, amit magunkról és a világról gondolunk? Ha ez így lenne, mindenki igaznak tartaná azt, amit te. De mind tudjuk, hogy ez nem így van.
Mi történik, ha elkezded szépen sorban lefejteni ezeket a társadalmi rétegeket? Vesd le a korod köpenyét! Vesd le a nemed köpenyét! Vesd le a foglalkozásod, a párkapcsolati státuszod, a vallási köpenyt és így tovább! Ki marad így legbelül? Ki a mag?
A test hét évente teljesen kicserélődik, teljesen új sejtekből áll, ezért a „testem én vagyok” gondolatát jobb, ha elengedjük, bár ez az első és legerősebb azonosulásunk, amire aztán rétegződik a többi: „nő vagyok”, „magyar vagyok”, „tini vagyok” stb fátyol. Voltál már újszülött, tipegő, tini, fiatal felnőtt és felnőtt – mindig változik? Ezek közül melyikkel azonosítod Önmagad? A lélekkel szemben a test véges, mintha a születésünk pillanatában egy gyertyát gyújtottak volna meg, ami szépen lassan leég. Illetve „csak” egy eszköz – eszköz, amin keresztül a tudatosság tapasztalni tud.
Manapság kevésbé népszerű az az önvizsgálat, amely során hátrahagyjuk azokat a hiedelmeket, amelyeket a társadalomtól kaptunk, és így elszalasztjuk a lehetőséget, amit az emberi formában kapott élettel kaptunk arra, hogy megtaláljuk a belső magot, igaz Önmagunkat. Az Igazságnak, hogy valóban Igazságról beszélhessünk, örökkévalónak, változatlannak kell lennie – nem lehet változékony el- és feltünedező. A lélek három fő tulajdonsága: örökkévaló, tudatos és boldog (szanszkritül: szat csit ananda). Mindig, mindenki lelke ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik. Azonban erről megfeledkeztünk a folyamatosan ránk omló társadalmi kondicionáltág, tanulmányok, neveltetés során – teljesen elhisszük, hogy mindez tesz ki minket. Viszont a lelkünkön kívül semmi sem állandó.
Az elme által összerakott élet kezdetben valódinak tűnhet, de később eljutsz odáig, hogy tanúként szemléled, mint egy színdarabot. A külvilágban zajlanak a dolgok, események, és te mindig ott vagy a háttérben – csendes tanúként.
Hogy ne legyen féleértés: az elme nem ellenség. Megvan a saját szerepe, a gyakorlati elmét te irányítod. A gyakorlati elme nem azonosul, míg a pszichológiai igen – a múlton rágódik, a jövőbe vetít. Próbálja kontrollálni az életet, úgy alakítani, hogy az megfeleljen saját elvárásainak, hogy beleilljen a formába, amit kialakított.
A gondolatoknak viszont figyelem nélkül nincs erejük: amikor figyelmet adunk nekik, erővel nőnek és így az elme megfélemlít, zsarnokoskodik, szenvedést okoz. Te döntöd el, hogy mikor mennyi erőt adsz az elmének, melyik gondolatra mennyi figyelmet szánsz.
Tehát nem a test és nem is a gondolat vagyunk. Mi van a cselekedetekkel? Az vagy, amiket cselekszel? Ha elkülönülsz a cselekedetektől, megtapasztalhatod, hogy minden, amit teszel, valódi magadból, az öröm, szeretet állapotából fakad. Ez az eredeti állapot, az önvaló. Mindegy, hogy az egységet Univerzumnak, Istennek, Krisnának vagy egyébnek nevezed – ha belegondolsz, rájössz, hogy még a nem hívők is ehhez/hozzá fordulnak kétségbeesésükben, mert az emberben ösztönösen megvan a forrásához való kapcsolódás.
A kulturális kondicionáltság megköveteli, hogy mindig pörögjünk, és ne engedjünk magunknak egyetlen pillanatnyi tevékenység nélküli pihenést sem. Ha felismered, hogy a tevékenységet az elkerülés eszközeként használod, már sikert értél el.
Amint tudatosítod, hogy nem a test, nem az elme és nem a cselekedet vagy, hanem a lélek – megérzed az egységet, hogy mind egyek vagyunk – mint különböző gyöngyszemek egy láncon. Vagy mint az óceán különböző összetevői: só, víz és homok.
Az igazság, az Önvaló tehát már itt van, nem kell valamilyenné válnod érte, valamit elérned – de vajon mi takarja el? A valóság felfedezéséhez külön kell tudni választani a külső érzékeléseket és azt, aki figyel. Túl sokszor azonosulunk a gondolatainkkal, gondolatrendszerünkkel, azaz az elménkkel, ami folyton elemzi a múltat, hogy felkészültebben érhesse a jövő. Így maradunk le az elmúlt és a következő pillanat közti időről – a mostról.
Az egóval való kapcsolat lehet olyan, mint egy mérgező kapcsolat. Azt mondod, „elég, vége”, de mégiscsak vissza-visszanézel a profiljára, történetére, le-lecsekkolod, mi van vele. Időbe telik teljesen elengedni, amíg nem merül fel az a kérdés: tényleg teljesen el kell engednem az elméhez fűződő ragaszkodásomat?
Amint elkezdesz járni a tudatosság útján, az elme tiltakozni kezd – hiszen, nem akarja elveszíteni uralmát, de ha kitartasz, fel fogod fedezni a lényed végső igazságát – a valódi öröm, béke és szabadság forrását.
Ha nehézségeket élsz meg, mindig próbálj meg emlékezni, hogy ezek nagyszerű lehetőségek arra, hogy megismerd önmagad, ha tanúként figyeled azt, ahogy reagálsz egy-egy szituációban, mintha a közönség soraiból figyelnél egy színdarabot. Így egyre közelebb kerülsz az önismeret útján a valódi énedhez, megtapasztalod, hogy minden változó, semmi sem örök, csak a lélek. Ezáltal megszűnik a félelemérzet, esetleg pánik. Ezért ne próbáld meg kikerülni a kihívásokat, nehézségeket, úgysem lehetséges, hanem tekints rájuk fejlődésre kapott lehetőségekként!
Fogadd el, hogy most épp hol tartasz, most épp, milyen formában nyilvánul meg Önvalód!
Bármelyik útvonalat is választod az önismeret útján való haladáshoz, az a fontos, hogy mindent belső indíttatásból tegyél, és ne azért, mert más azt mondja! Ha így teszel, csak negatív tapasztalatokat fogsz szerezni, ami le fog téríteni az útról. Csak tölts magaddal mindennap egy kis időt, a lényeg a rendszeresség, nem az, hogy sokat tölts el egy-egy nap. Légy ilyenkor csöndben minél inkább elzárva a külvilágtól, figyelj befelé, és halld meg, mi az, amire szükséged van. A pszichológiai elme azt mondja, amit szeretnél, a lélek azt, amire szükséged van. Utóbbira figyelj, mintha egy koncert alatt például csak a hegedű hangjára figyelnél, legyen a fókuszod a lelked hangján!
A felső erő elfogadása segít elfogadni a mája, az illúzió létét, és bele tudsz lazulni az élet gondoskodásába, az ősbizalom érzetébe. Az emberek elfeledkeztek a felső hatalomról, pedig ha nem az illúzióra, a folyamatosan változó körülményekre figyelünk, újra meglátjuk, meghalljuk azt, és így megtapasztalhatjuk annak támogatását, ha elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a legfelsőbb irányítók.
Van egy kép, ami nekem sokban segített megértenem ezt a kapcsolatot. Egy fa ágán két, szinte ugyanolyan madár ül. Az alsóbb ágon a madár csipeget, eszeget, csicsereg, folytonos mozgásban van, míg a fentebbi csak csendben figyel. Ebben a képben az alsóbb madár analóg az elmével, az egóval, míg a föntebbi a belső tanúval, és annak forrásával, a felsőbb vezetővel/univerzummal stb. Ha beleengeded magad az ősbizalomba, megtapasztalhatod, hogy támogatva vagy – nincs más dolgod, mint szakadatlan bizalommal lenni az életben. Ez az igazi szabadság!
Az egyedüli, ami utadba áll, az a ragaszkodás a régi hiedelmekhez, gondolatrendszerhez. Kezdj el megfigyelni minél több apró élethelyzetet, történést és az ezekre adott reakcióidat – ez valóban te vagy, vagy pedig csak a régi megszokott, másoktól hallott, látott reakció?
Élvezd az életet, bízz benne, és meglátod, hová visz az áramlat! Egyre mélyebbre és mélyebbre kerülsz egy olyan birodalomba, ahonnan nem akarsz visszakerülni az elme által rendezett színjátékba. A szívedben élj, ne a fejedben!
Szerző: Szemler Zsófia, nyitókép: freepik
Szólj hozzá