Áprilisban került sor a híres-hírhedt Barkley Maratonra, amely a terepultrafutás egyik legendája, sokak szerint a legkegyetlenebb versenye. Az erről írt beszámoló közben a teljesítők neve között felfigyeltem valakire. Ez nem volt nehéz, hiszen a verseny 38 éves történetében összesen 20 ember volt képes teljesíteni, pedig több ezren próbálták! Akin pedig megakadt a szemem, azt a 2012-es évben teljesítők között találtam: John Fegyveresi. Mivel nagyon magyarnak hangzó név, megkerestem és interjút kértem az amerikai ultrafutótól. Extrém? Az nem kifejezés! De persze ennél sokkal több minden kiderült róla… Tóth Viktor interjúja. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2024/3 számában került publikálásra.)
John Fegyveresi vagyok, főállású egyetemi tanár a glaciológia és a jégmag tudomány területén. Emellett részmunkaidős felfedező és kalandor vagyok. Valódi mozgásszenvedélyemnek a hosszú távú túrázást nevezném, a futás pedig az a „hagyományos” sport, amelyet a leggyakrabban űzök. Amikor csak tehetem, kerékpározom is.
-A magyaros hangzású neved alapján találtalak meg az ultrafutás eredménylistáiban. Milyen a kapcsolatod Magyarországgal?
-A vezetéknevemen kívül kevés, a családom már jó ideje távozott Magyarországról. Apai örökségem magyar, a család az 1800-as években vándorolt be az Egyesült Államokba. Van néhány távoli magyar rokonom, akik Kolozsváron (Erdély, Románia) élnek. Kapcsolatban vagyok velük a közösségi médiában.
-Nagyon különleges szakterületed van. Leírnád a lényegét?
-Kutatási területeim a glaciológia és a jégmag tudomány. Konkrétan az érdekel, amit szeretek „jég geológiájának” nevezni. Más szóval, megnézem hogyan deformálódik és változik a jég fizikailag az évezredek során és ezeket az adatokat arra használom, hogy meghatározzam, hogyan változtak a sarki régiók a múltban. Érdekel hogyan változnak a nagy jégtakarók az idő múlásával, különös tekintettel az éghajlatváltozásra és az elmúlt glaciális/interglaciális ciklusokra.
-Hogyan látod az éghajlat változás kérdését? A nagy éghajlati ciklusok egyik leszálló ágát éljük vagy valóban van köze az embernek a változásokhoz?
-Ez őszintén szólva már nem is lehet kérdés, a tudományos közösségen belül egyáltalán nincs vita. A jelenlegi éghajlatváltozás a légkörünkben lévő üvegházhatású gázok növekedésének közvetlen következménye. Ez csak fizika és termodinamika. Az üvegházhatású gázok szükségszerűen növelik globális hőmérsékletünket, és tudjuk, hogy ezek a gázok fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származnak. Igen, vannak természetes éghajlati ciklusok (azaz Milankovitch-ciklusok), de minden éghajlati változásnak kényszere kell hogy legyen… és semmilyen természetes kényszer nem adja meg azt, ami ma van. Ez teljes mértékben miattunk van.
-Ezek a ciklusok hatalmas léptékűek, igazi „ultrák”. Érdeklődési körödbe hogyan került az ultratávú túrázás és az ultramaraton?
-2008-ban kezdtem el ultrákat futni, miután 2007-ben teljesítettem az Appalache-ösvényen az első hosszútávú túrámat. Beleszerettem a többnapos és hosszútávú kalandozásba, és kerestem a módját, hogy ezt tovább fejlesszem. Előtte nem sokkal kezdtem újra a futást (gimnáziumban futottam a cross-country csapatban), és a következő logikus lépés az volt, hogy a túrák iránti szeretetemet összekapcsoljam a futás szeretetével.
-Ezután nemsokkal már teljesítetted a világ egyik (ha nem a) legnehezebb ultra terepfutó versenyét. Hogyan készültél?
-A legtöbb, amit valaha egy eseményre edzettem, egyértelműen Barkley volt. Három egymást követő hónapot töltöttem szinte semmi mással, csak alvással, evéssel és edzéssel. A hajnali órákban felkeltem (általában 2-3-kor), órákon át dombon résztávoztam, majd bementem az egyetemi laborba a nap folyamán, és minden este további 4-6 órát töltöttem terepfutással. Hétvégén minden nap kimentem 8-10 órára, és minden nap több mint 10 000 lábnyi szintemelkedést gyűjtöttem. Teljesen összetört és „kiköpött” ez a kiképzés, szinte soha nem láttam a páromat. Igazából teljesen vállalhatatlan volt (főleg végzős egyetemi hallgatóként), de feltétlenül szükséges volt, ha be akartam fejezni a Barkley-t. Szerencsére ez a kemény munka meghozta gyümölcsét a 2012-es teljesítésemmel, ami ugyan éppenhogy sikerült, de hatalmas öröm volt célba érni. Ezt az évet leszámítva sok speciális országúti edzést is végeztem abban az évben, amikor lefutottam a bostoni maratont és a Spartathlont, hiszen mindkét verseny nagyon koncentrált sebességi munkát igényel.
-A sok futás elegendő a Barkley Maraton teljesítéséhez? Vagy volt más titok is abban, hogy elsőre sikerült?
-Az edzésem hihetetlenül koncentrált és intenzívebb volt, mint bármely más edzési blokk, amit valaha végeztem. Hetente jóval több, mint 200 mérföldet futottam, több mint 30 000 láb szintemelkedéssel. Gyakoroltam az ösvényen kívüli bozótfutást (lényegében a tájékozódási futás egyszerűsített változatát), a tájékozódást minden napszakban, az alvásmegvonást, az ételmegvonást… és minden más szükséges képességet, ami eszembe jutott. Brutális volt és felejthetetlen, de csak így lehet befejezni a Barkley-t. Ilyen szintű megszállottságra és odaadásra van szükség, a verseny olyan brutális, hogy nem egyszer, hanem sokszor lépi át az ember a határait.
-Nagyon sokat vagy extrém helyeken a munkád és a tanítás miatt. Hogy tudsz ennyi elfoglaltság mellett edzeni?
-Határozottan lelassultam, ahogy öregszem… de nehéz fenntartani a csúcsedzést teljes munkaidőben. Nekem nincs gyerekem, szóval ez segít. Most, hogy idősebb vagyok, egy kicsit körültekintőbben használom a szabadidőmet. Jelenleg több más hobbim is van, szóval nem futok vagy versenyzek annyit. Még mindig igyekszem 50 mérföldet futni hetente. A napi futásaim szükségesek ahhoz, hogy megőrizzem a lelki békémet és hogy mentálisan is topon legyek.
-Még egy kicsit vissza a munkához – hogyan tervezhetsz versenyeket, amikor valamelyik póluson vagy elzárva a világtól?
-Ez valóban kemény kérdés. Ha a Déli-sarkon vagy McMurdo táborban vagyok, akkor könnyebb, ott van fitneszközpont. McMurdóban ráadásul vannak nagyszerű ösvények is. A távolabbi táborokban sokkal nehezebb a helyzet. Sokat sífutottam az egyik táborban, mielőtt a Barkley-t futottam.
-Ilyen múlttal a hátad mögött merre tartasz most?
-Ma még élvezem a futást, de próbáltam egy kicsit újítani. Nagyon szeretek felfedezni. Ez távoli túrákat jelent különleges helyekre, motoros túrázást és kempingezést, vagy 100 mérföldes tekerést az országúti kerékpáromon. Általában nagyon szeretek utazni, és különösen akkor, ha a párommal egy geológiailag vagy földrajzilag érdekes helyre tudunk eljutni. Szeretünk olyan helyekre utazni, amelyeket sokan butaságnak vagy esetleg érdektelennek találnának. Sokat mesélek erről a „Treks to Nowhere” című könyvemben.
-Jó cím, annak minden szimbólumával együtt. Hogyan fogadják ezt a hobbit a tudományos életben?
-A munkahelyemen nem nagyon beszélek róla, de a geológiai tudományokban elég sok futó, túrázó van. Akad néhány barátom a tanári karból, akikkel együtt futok, és gyakran gyalogolunk együtt hosszú túrákon. Azt hiszem, a Barkley futásom már elég régen volt, hogy egy kicsit kikerült a többiek figyelméből.
-Kikkel szoktál együtt futni, készülni?
-Az egész országban vannak futó barátaim, akik különböző helyekről származnak, ahol én is éltem. Pennsylvaniában laktam a doktori iskolám idején, majd 4 évig Vermontban, most pedig Flagstaffban. Rendszeresen tartom a kapcsolatot sok barkleyi barátommal, és minden novemberben egy csapattal 50 mérföldet futok Virginiában a „The Mountain Masochist” 50 versenyen.
-A túrázás és a terepfutás is egyre inkább technikai sport, sokat számíthat a felszerelés. Számodra ez mennyire fontos kérdés?
-Nincsenek szponzoraim vagy komolyabb kötődésem a felszerelésekhez. A lehető legegyszerűbben megyek, nincs sok divatos felszerelésem (talán a GPS-órámon kívül). „Topo” cipőket használok, mert szeretem őket, jól beváltak, de egyébként régi ingeket és ruhákat hordok, amelyeket a versenyeken kaptam. Segélyszolgálati ételeket eszem, alkalmanként zselékkel és rágcsálnivalókkal… De nem koncentrálok egyetlen márkára sem.
-Oké, ez tényleg minimalista megközelítés. Étel-ital: mit használsz a hosszú távokon?
-Többnyire egyszerű energiaszeletek, aszalt gyümölcsök. Néha italport használok. Rengeteg különféle dobozom és flakonom van, és általában csak azt veszem fel, ami éppen a polc tetején van, amikor elindulok. Még mindig „iPod Shuffle”-t használok zenehallgatásához a hosszabb távokon.
-Ennyi kaland és élmény után most mi késztet futni?
-Sokszor teszem fel magamnak ezt a kérdést. Ennek egy része a felfedezés, egy része az, hogy időt ad arra, hogy rendezzem és kitisztítsam a fejem, egy része pedig az, hogy elmerüljek a természetben és megéljem a „Élni a világban, de nem a világból”, részben pedig az, hogy folyamatosan kihívásokat állítsak magam elé.
-Van még motivációd arra, hogy fejlődjél, javuljál valamiben?
-Szeretem időnként bedobni a résztávos tempós edzéseket az egyetemi pályán és ezeket „Track Tempo Tuesday”-nak hívom.
-Más edzések, programok, amik segítenek?
-Sokat gyalogtúrázok, és szeretek gravel/országúti biciklizni. Nagyjából ennyi. Néha sziklát mászok, szeretek olyan nagy csúcsokra feljutni, mint a „Colorado’s 14ers”.
-Hogyan étkezel, követsz-e valamilyen diétát, speciális étrendet?
-Az étkezési tervem nagyon egyszerű. Lényegében vegetáriánus vagyok (évente 1-2 alkalommal eszem halat vagy csirkét). Sok friss gyümölcsöt/zöldséget fogyasztok és igyekszem kerülni a túlzottan feldolgozott ételeket. Mint mondtam, minél egyszerűbben próbálom élni az életemet. Ha el kell gondolkoznom egy étel összetevőin, akkor valószínűleg nem eszem meg.
-Mi a kedvenc ételed?
-Az én bűnös örömöm egyértelműen a fagylalt.
-Mit szeretnél elérni a következő években?
-Leginkább csak fitt akarok maradni, ahogy öregszem, és folyamatosan próbálok ki új versenyeket, kalandokat. Van néhány dolog, amit még meg szeretnék csinálni, de nincsen sorrend vagy kiemelt közöttük.
-Mi a „titkod”, a belső lángod mindehhez?
-Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szavakba tudom foglalni, de nagyon mély vágyam van a világ felfedezésére. Ez a teljes témája a „Treks to Nowhere” című könyvemnek.
-Mik a tanácsaid az ultrafutóknak? Akár kezdőknek vagy haladóknak.
-Úgy gondolom, edzés szempontjából a legfontosabb tanács az, hogy legyünk következetesek. Jobb, ha naponta 5 mérföldet futsz, majd hétvégén egyetlen 20 mérföldet. Folyamatosan javítja a kondíciót.
A cél szempontjából azt mondanám, csak szánj időt arra, hogy élvezd az élményt, és leld örömöd a felfedezésben.
-A túrázás során melyik volt a leghosszabb/legnehezebb túra, amit teljesítettél? Mik a legemlékezetesebb élményeid onnan?
-A legnehezebb túra, amit a terepen megtettem, valószínűleg az alpesi típusú szakasz volt a kaliforniai Sierra-hegységen keresztül a PCT-túrám során. Nagyon rossz év volt az „El Nino” miatt, minden jég és hó, ezért több száz mérföldet kellett túráznom a hóban és a duzzadt folyók átkelőin. Az állóképesség és a kimerültség szempontjából a legnehezebb túra, amit valaha tettem, az volt, amikor FKT-val próbálkoztam a Vermont Long Trail-en. Alig aludtam és sebességrekordot próbáltam elérni. Ez volt az egyik legmegterhelőbb 7 nap, amit valaha is elviseltem.
-Ultralight vagy hagyományos túrázó vagy? Hogyan választasz túra felszerelést, mik a legfontosabb szempontjaid?
-Azt mondanám, hogy többnyire ultrakönnyű vagyok… de nem szigorúan. Nem számolok grammot. Nincs konkrét módszerem a felszerelés kiválasztására. Szeretem a könnyű, egyszerű és praktikus holmikat. Régebben „Golite” márkát használtam, de sajnos már nem léteznek. Ha ma kellene vennem egy túra hátizsákot, valószínűleg egy ULA terméket vennék. Ruházatként a merinó gyapjút részesítem előnyben, mert könnyű, sokoldalú, és nem lesz túl büdös. Alváshoz egy szép hegymászó pehelyzsákot használok, és inkább egy egyszerű, egyfalú ponyva alatt alszom. Cipőkért sokat kajtattam. Mivel széles lábujjaim vannak jelenleg a Topo márkájú cipőmben találtam meg a számításaimat (évek óta jól működnek). Én azonban csak trail cipőkben futok/túrázok, és nem szeretem a nagy és nehéz bakancsokat.
-A Spartathlonra készültél külön? Az mennyire volt nehéz a korábbi futásaidhoz képest? Főleg, hogy a görög futás szinte végig betonon halad?
-Igen, külön készültem a Spartathlonra, hiszen egészen más, specifikus gyorsasági munkát igényelt. Ennek a történetéről elég sokat írtam a blogomban.
-A korábbi könyved után tervezel újat írni a kalandjaidról?
-Jelenleg próbálom befejezni a teljes történetem és a Barkley Marathonnal való kapcsolatom dokumentálását. Több fejezetet megírtam már, és remélem, az év végére elkészül.
-A felszerelésekkel kapcsolatos „oldschool” hozzáállásod a természetközeliségnek köszönhető? Mennyire vagy „környezetvédő” a hétköznapi életedben?
-Azt hiszem, az én régi iskolai megközelítésem leginkább az egyszerűségről és arról a hajlamról szól, hogy csak azt csináljam, ami korábban jól működött. Kicsit takarékosnak tartom magam a pénzzel is, ezért nem szeretek sokat költeni a legújabb/legdivatosabb felszerelésre. Összességében igyekszem nagyon lelkiismeretes és tudatos lenni a környezettel való kapcsolatomat illetően (különös tekintettel a kutatási területemre). Nem igazán eszek húst, mindig azon dolgozom, hogy újrahasznosítsam a dolgokat. A házamban napelemek vannak, és csak egy autónk van a családban. Minden nap biciklivel járok munkába, és a károsanyag-kibocsátás csökkentéséről, a környezettudatosságról tartok órákat az egyetemen.
-Válaszaid alapján biztosan sok spirituális élményed is volt életed és a futások, kalandok során. Követsz valamilyen szellemi utat, tanítást?
-Nem gyakorlok és követek semmilyen formális tanítást vagy meggyőződést. Mindig is nagyra becsültem a természettudósokat és a természetfilozófusokat. Mély kapcsolatot érzek a természettel, a világgal és ez egyfajta meditációt is jelent, amikor kint vagyok az erdőben túrázni, futni, kalandozni.
Szólj hozzá