Tapasztaltatok már olyat, hogy az élet egy bizonyos pontján olyan emberrel hozott össze titeket a sors, akivel éppen akkor és éppen ott kellett találkoznotok? Aki megerősített abban, hogy jó úton haladtok, megerősített a folytatásban, erőt és motivációt adott éppen akkor, amikor szükség volt rá?
Varga Csaba az elmúlt napokban két ilyen találkozást is megélhetett, hiszen két olyan mászóval hozta össze – az Everest környékén talán nem is annyira kiszámíthatatlan – sors, akik igazán inspiráló sportteljesítményeket tudhatnak maguk mögött és idén is ezek sorát igyekeznek gyarapítani. Pár nappal ezelőtt David Göttler, most pedig a katalán futófenomén, Kilian Jornet útja keresztezte Csabáét.
Kilian gondolatát (talán nevezhetjük filozófiának is) mi magunk is sajátunkénak érezzük:
„Véleményem szerint a sport egy módja annak, hogy valaki (vagy egy csoport) eljuttasson egyik helyről a másikra, először is fizikai értelemben és gyakran az érzékelés, a tudás egy másik szintjére, illetve spirituálisan. Éppen ezért minél kevesebb dolog határol el, minél kevesebb tárgy van a tested és a föld között, annál intenzívebb, annál érdekesebb lesz az utazás.”
Ez fontos tartalommal gazdagítja a „tiszta” mászás gondolatiságát is, hiszen az oxigénpalack nem csupán egy tárgy, a pótlólagos oxigén nem csupán egy tényező. Burokba zárja az embert és így nem találkozik valójában a heggyel, nem tapasztalja meg annak valódi magasságát, nem tapasztalja meg a halálzóna fenyegetését, a test drámai reakcióit, kétségbeesett üzeneteit, amelyekkel egy bizonyos magasság fölött visszafordulásra sarkall.
Nincs meg az egymásnak feszülés és a hála is teljesen más értelmet nyer, amelyet akkor érez a hegymászó, amikor a sok megpróbáltatás ellenére a hegy végül felengedi a csúcsára és épségben engedi lejutni az alaptáborba. Ez az idézet pontosan rávilágít arra, hogy mit jelent a sportolóknak az, hogy nem a csúcs a lényeg önmagában, hanem az, hogy miképp érnek fel a csúcsra.
Szólj hozzá