Keresés
Close this search box.

Pozitív hatással vannak a turizmusra a futóesemények

blank

A magyar turizmus számára is kifizetődőek a futóversenyek: a jelentések szerint évek óta folyamatosan nő a Budapest Sportiroda (BSI) futóversenyeire érkező külföldiek száma, amely tavaly megközelítőleg 68 ezer vendégéjszakát jelentett.

A BSI keddi közleménye szerint a 2016-os év három főeseményére, a Telekom Vivicittá Félmaratonra, a Wizz Air Budapest Félmaratonra és a SPAR Budapest Maratonra összesen 96 országból érkezett nevezés, s ezeken 21 ezer célturista, azaz futó és kísérő átlagban 3,2 napot töltött a magyar fővárosban. A futók teljes magyarországi költekezése elérte a hárommilliárd forintot.

A BSI kiemelte azt is, hogy a legtöbben Nagy-Britanniából, Franciaországból, Németországból, Szlovákiából, Olaszországból és Lengyelországból érkeztek, ugyanakkor nagy létszámban indultak a versenyeken horvát, szerb, macedón és bosnyák futók is.

„A legfontosabb mérőszámunk a 68 000 vendégéjszaka a három hétvégén. A fejlődést jól mutatja, hogy 2010-ben ez a szám még 20 ezer alatt maradt” – jegyezte meg Kocsis Árpád, a BSI vezetője.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top