Tarts velünk! Mozgalmas két hónapon van túl a Közösségben az Egészségért program, amelynek célja, hogy bemutassa, érdemes sportosan élni, azaz rendszeresen mozogni és tudatosan táplálkozni.
A Közösségben az Egészségért program számos nagykövete továbbra is szervezi a maga rendezvényeit, ugyanakkor több nagy országos esemény aktív részesei is ezek az amatőr sportemberek. Az elmúlt két hónapban is csatlakoztak profi sportolók a kezdeményezéshez. Korábban Mányoki Attila világklasszis hosszútávúszó lett a program tiszteletbeli nagykövete, ezúttal dr. Balczó Noémi Krisztina korábbi röplabdázó, valamint Hegyes Bertalan János és Kis Violetta versenytáncosok csatlakoztak a programhoz.
A 2015-ös Kihívás Napján több helyszínen sportoltak a közösség tagjai, és a Kutyákkal az Életért Alapítvánnyal (KÉA) karöltve hozzájárultak az idei Challenge Day sikerességéhez „Két szív hat láb” címmel. A kutyás megmozdulást Jászberényben tartották, az esemény fővédnökei KÉA Jószolgálati nagykövetei, az Irigy Hónaljmirigy tagjai voltak, míg a védnöki tisztét Bezzegh Krisztián, a Sportime Magazin tulajdonosa vállalta.
A Közösségben az Egészségért program nagykövetei és tagjai közül többen rajthoz álltak – többek között – a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón, a budapesti NightRun futóversenyen, és a 9. NN Ultrabalatonon. Apropó Ultrabalaton, a közösségi sport és a Sportime Magazin önkéntes munkával segítette a tókerülő futókat, és Balatonakalin egy frissítőpontot működtetett a verseny alatt. Az UB félmaratont Kormány László, a közösségi sport egyik nagykövete nyerte meg, míg a Gazda Ildikó, Hidvégi Katalin, Karagics Judit, Kisgyörgy Mónika, Szakács Tímea alkotta SportimeJoggies csapat sikeresen teljesítette a távot. Rajtuk kívül a Közösségben az Egészségért program több nagykövete is futócipőt húzott. Kormány László esetében mindenképp megemlítendő az, hogy az utóbbi időben Pálfi Lászlóval együtt kimagasló munkát végeznek, és népszerűsítik a programot. Sok versenyt teljesítenek országszerte.
A közösségi sport támogatóként volt jelen a II. Miniszoknyás és nyakkendős futáson, és egyre markánsabban képviseli magát a triatlonsportban is. A balatonfüredi Balatonman mezőnyében fél távot teljesített váltóban az Aradi Renáta, Pantocsik Ferenc duó, valamint a Sportime és a Közösségben az Egészségért programigazgatója, Bezzegh Krisztián is túl van már két triatlonversenyen.
Számára idén az IRONMAN Budapest 70.3 teljesítése a legnagyobb cél a sportágban. És ha már triatlon, akkor mindenképp meg kell említeni Debreczeni József nevét, aki megunta azt, hogy jóval több zsírt cipel a bőre alatt, mint kellene. A sport ellen beoltott fiatalember komoly életmódváltással és rendszeres mozgással elérte azt, hogy – Bezzegh Krisztiánhoz hasonlóan – ő is a budapesti 70.3-ra készül.
Közösségben az Egészségért program tehát tovább lüktet, és a jövőben számos meglepetéssel és újdonsággal jelentkezünk. Változtass az életeden, és keress minket a versenyeken, a legnagyobb közösségi oldalon vagy a honlapunkon (www.kozossegisport.hu).
Szólj hozzá