Chacco Blue II nyergében hatalmas sikert ért el Krucsó Szabolcs a hétvégi díjugrató Európa-bajnokságon, ugyanis egyetlen magyarként bejutott a legjobb 50 közé, ahol végül a 43. pozíciót szerezte meg.
„Nagyon büszke vagyok Szabolcsra és Chacco Blue II-re is, hiszen ez volt az első világversenyük és a magyar válogatottból egyedül ők kerültek be a legjobb 50-be. Ezzel a teljesítménnyel letettük a névjegyünket Európában, több neves tenyésztő is felfigyelt a lóra.” – mondta Kórusz Attila a ló tulajdonosa.
„Hatalmas élmény volt Göteborgban lovagolni, Chacco Blue II szenzációsan ment. Az első fordulóban vadászugratásban hibátlanul, aztán a csapatverseny első fordulójában egy pici hibával és végül a második fordulóban, ami a legnehezebb volt, önmaghoz képest nagyon jó teljesítményt nyújtott.” – mondta Krucsó Szabolcs, aki hozzátette:
„Azért azt látni kell, hogy Chacco Blue II a maga 10 évével ebben a mezőnyben fiatalnak számít, ő a következő években még biztosan erősödni fog és nagyobb rutinja lesz hasonló versenyeken.”
„A lovat csak 2 éve kezdtük versenyeztetni, ilyen színvonalú megmérettetésen most először indult, így még rengeget potenciál van benne, ráadásul talán az idő is nekünk dolgozik, hiszen jövőre világbajnokság lesz az Egyesült Államokban, amin – hacsak nem jön közben valami –, a VB minősítést megszerző Krucsó Szabolccsal a nyergében ott lesz Chacco Blue II is, és aztán jön majd az olimpia.” – tette hozzá a ló tulajdonosa.
„A magyar nézők legközelebb Kiskunhalason a szeptember 7. és 10. között megrendezésre kerülő Országos bajnokságon láthatják Chacco Blue II-t, ahol a reális cél a dobogós szereplés.” – fejezte be Krucsó Szabolcs.
Szólj hozzá