Fülöpháza versenyzője, Viszus Viktória nyerte Fanni nevű lován a 2017-es Nemzeti Vágta kishuszár vágtáját vasárnap a budapesti Hősök terén. A győztesnek Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Szent László-emlékplakettet ajándékozott.
A tízéves Nemzeti Vágtán a hagyományok szerint ezúttal sem csak a felnőttek versenyezhettek: a kishuszár vágtán a 10-16 évesek pónilovakon mutathatták meg tudásukat. A Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán Viszus Viktória Csetény, Orosháza, Bőcs, Lázi és Hernádnémeti versenyzőjét utasította maga mögé a döntőben.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által 2017-re meghirdetett Szent László-év során az államtitkárság a Nemzeti Vágta rendezvénysorozatával együttműködve több ízben – mind a négy külhoni előfutamban – felelevenítette a lovagkirály emlékét. A budapesti döntővel és a díjjal a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Szent László-év és Szent László király emléke előtt tiszteleg.
A kishuszár vágta különdíja egy huszártiszti tarsoly, Pál Albert bőrdíszműves adománya, aki a Nemzeti Lovas Díszegység tarsolyait, csatlékait és patrontáskáit is készítette. A mintegy százezer forint értékű elismerés a hagyományok őrzésére és szeretetére kívánja felhívni a kishuszárok és egyben a nézők figyelmét.
A Hungrana kishuszár vágta győztesének járó különdíjat a Nemzeti Vágta főkapitánya, Székely Tibor adta át a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség nevében. Fannira győzelmi lótakarót terítettek.
A kishuszár vágta döntőjét a fogatvágta döntője, majd történelmi lovas felvonulás követi. A kora esti órákban rendezik a nemzetközi futam és a Nemzeti Vágta döntőjét, melyen kiderül, ki viselheti a 2017 leggyorsabb lovasa címet.
Szólj hozzá