A Deutsche Ultramarathon-Vereinigung listáját nézegetem, onnan próbálok első körben információkat szerezni Blaskó Mihályról, továbbiakban Misiről. A lista az ultratávú versenyek nemzetközi adatbázisa, amelyben 2012-ből találok első körben eredményt, a négynapos Balaton Szupermaraton teljesítésével kezdődik az igen tartalmas és hosszú lista. Ez után 2014-ben az Ultrabalaton teljesítése is megjelenik a listában, majd 24 órás futás, és 2017-ben Spartathlon-teljesítés. 2019-ben bár a listában nem szerepel, de a május sem telt eseménytelenül. Dzsungelkalandon vett részt, ami egy többnapos, önellátó verseny volt Peruban. A legutóbbi kihívás, amelyről Misit főként faggattam, az a Spartathlon-futása volt. De nem egyszerűen a 246 km lefutása, hanem az odaút megtétele után a versenyzőknek ugyanazon az útvonalon vissza is kellett futniuk Athénba, így 490 km-t tudhat maga mögött. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2019/6-os számában került publikálásra.)
-Honnan jött az ötlet, hogy elindulj az 5. Authentic Phidippides Futáson, amely Athéntól Spártáig, és vissza Athénba tartó útvonalon vezet végig, összesen 490 km megtételével?
-Tavaly Török Illyés Laci barátommal beszélgettünk arról, hogy jó lenne elindulni a versenyen. Tavaly végül nem sikerült részt vennem, egészen a nevezési határidő lejártáig a terv ez volt, hogy megyünk ketten, de aztán sajnos a munkám miatt végül nem tudtam indulni. Idén viszont mindenképp szerettem volna ott lenni, hárman terveztük az indulást, végül csak nekem sikerült tényleg ott lenni, a srácoknak közbejött egyéb dolog.
-Egyedül indultál, vagy volt kísérőd?
-Kísérő nélkül voltam, teljesen egyedül vettem részt a versenyen.
-Hogyan tudtál megküzdeni a nehézségekkel az út során, főleg hogy kísérőd sem volt?
-Nagyon jól, előre meg kellett terveznem mindent. Nehézség és egyben kihívás is volt mindez, hiszen ismeretlen távra kellett előre felkészülni, megtervezni a verseny sikeres kivitelezését. 50 kilométerenként voltak „nagyobb”ellenőrző pontok, ahova előre tudtam küldeni a szükséges dolgaimat, viszont a táskám így is 5 kg volt. A legnagyobb nehézség az alváshiány volt. 96 óra alatt 6 órát tudtam aludni. Nagyon kellett figyelnem, nehogy megboruljak, mert az alvásmegvonás okozhat problémákat. Így is volt nagyobb hallucinációm. Az út második felében, Spártától visszafelé, ami elég veszélyes, mert az út mellett haladunk, támolygunk. Nekem itt az út széli felfestések jöttek ki az aszfaltból, és hajlongtak előttem, illetve színes mesefigurákat láttam rá felfestve, amihez le is guggoltam, és megnéztem. Szerencsémre itt képbe kerültem, és 10 perc pihenő után rendbe jöttem, észleltem hogy mi történik. A másik nehéz része az volt a versenynek, hogy fejben folyamatosan tartanom kellett magamat, nehogy egy percre is meginogjak. Tudtam, hogy nekem ez az erősségem, és ez be is igazolódott, mert nagyobb elbizonytalanodás nem volt benne.
Az sem volt kellemes, hogy négy napig egy ruhában voltam, és a tisztálkodás is hiányzott már.
-Minden elismerésem, az ultrafutás kemény részei ezek, amiket sikerült átvészelned! És mi volt a legjobb pillanatod?
-A hegyen visszafelé fejlámpa nélkül a hold fényében futni, úgy, hogy senki sem volt a közelemben. Itt nagyon jól mentem, ekkor hittem el igazán először, hogy meg fogom tudni csinálni. Sokszor lebegtem az út során, amit minden társamnak kívánok, hogy átélhesse. Fantasztikus érzés volt! Csak én! Ott voltam, megérkeztem a pillanatba.
-Említetted, hogy nem is a megérkezés volt a meghatározó, hanem maga az út. Mesélnél erről egy kicsit?
-Igen, ezen meg is meglepődtem, hogy a végén elmaradt a sírás, az extázis. Sajnos már akkor éreztem, hogy hiányozni fog az utam, amit megtettem, és az az állapot, amibe kerültem közben. Mivel ez a verseny egyelőre nem zsúfolt, az ember a négy nap alatt szinte maga van. Én voltam, meg a kis cetlim, amire felírtam, mikor hol szeretnék járni. Időtervem volt, 96 órát tervezetem, végül 96 óra 13 perc lett a célidőm. Teljesen ki tudtam szakadni a „normál” életből, ami szerintem nagyon ritka egy ember életében. Nekem ez most négy napig megadatott. Minden pillanata maga volt a csoda a nehézségekkel és fájdalmakkal együtt. Ezt kerestem az ultrában!
-Köszönöm, a részletes beszámolót! Izgalmas napokat tudhatsz magadénak, amit megéltél és végig jártál a majd négy nap alatt. Általánosságban mesélnél magadról egy kicsit? Mióta futsz? Hogyan készülsz a versenyeidre? Vannak támogatóid, illetve edződ?
-Tíz éve futok, nyolc éve ultrázom. Nincs edzőm, a saját fejem után megyek. Támogatóim sincsenek, de erre a versenyre nagyon sok segítséget kaptam a Hammer Nutrition magyarországi csapatától, amit ezúton is köszönök! Illetve Oertel Nánditól, a 42k csapattól kaptam egy csodapólót, amelyben négy napig futottam.
–Valami érdekesség rólad, amit a futós körökben talán kevésbé tudnak? Honnan jött a futás? Az ultra? Az egyre extrémebb távok és kihívások?
-Tíz éve 104 kg voltam. Fogyni szerettem volna, ezért kezdtem el a futást, illetve azt az életformát, amelyet a vendéglátás mellett folytattam, nem ártott egy kicsit finomítani. Az ultra elég hamar jött. Az első Balaton Szupermaraton verseny után már be is neveztem az első Ultrabalatonra, onnantól nem volt megállás. Idén szerettem volna egy kicsit változtatni, ezért is kezdtem más távok és körülmények közé kitekinteni. Májusban sikeresen teljesítettem Peruban a Jungle Ultra 230 km-s versenyt, azt hiszem, az egy meghatározó pont volt a futóéletemben.
-Nehéz a versenyeket összehasonlítani, de mégis megkérdem: mi volt az eddigi leg?
-Feltétlenül ez volt eddig a leg-leg-leg. Szépségre a perui vitt mindent. És a legkedvesebb természetesen a saját közösségünk által szervezett Monorierdei Futófesztivál minden év júliusának utolsó vasárnapján.
-Mik a további céljaid, terveid?
-A következő nagy kiszemelt versenyem egy igazán extrém ultra, 6633 Arctic Ultra, amely 380 mérföld.
Szólj hozzá