Keresés
Close this search box.
szalokitimea

„Soha nem adok fel semmit!” – Interjú Szalóki Timivel, Magyarország koronázatlan Spartan-királynőjével

Szalóki Tímea a hétköznapi hősök egyike: a futók között már-már legendásnak számító sportoló születése óta kisebb-nagyobb megszakításokkal Kecskeméten él. A leghosszabb távolléte 7 év volt, amikor kiment Amerikába tanulni – a harmadik egyetemi képzését kezdte meg ekkor az UCF-en, és mellette párhuzamosan helikopter pilóta kiképzésre járt. Összesen kettő felsőfokú végzettsége van, az egyiket Oxford Brookes-on szerezte meg, illetve a Buckingham University-n végzett marketing és pénzügy szakirányon. Utóbbi területen dolgozik jelenleg is, amikor éppen nem versenyez vagy a Magyar Futósport Egyesülettel szervez versenyt. (Az interjú eredetileg a Sportime Magazin 2023/2. számában került publikálásra.)

-Mikor és miért döntöttél úgy, hogy sportolni kezdesz?

-A sport mindig is szerves része volt az életemnek, de ennyire aktívan 2016 óta foglalkozom vele. Amerikában feljött körülbelül 20 kiló és alig akart lemenni… Szerintem ezen a ponton lettem ennyire megszállott, mivel elkezdtem ökölvívó edzésekre és futni járni. Később áttértem a thai-boxra, ami a mai napig nagy szerelem és rendszeresen járok edzésekre. Mellette TRX-szel és köredzésekkel készülök. A látványos eredmények lassan, de biztosan jöttek esztétikai szempontból. Itt még ‘csak’ ez volt a fő cél. Hiú embernek tartom magam, és a jó megjelenés prioritást élvez nálam, ez mai napig a versenyeken is igaz.

-Melyik sportágat tekinted a fő sportágnak és hogy jutottál el ehhez?

-2016-ban találkoztam először a Spartannal a közösségi platformokon, egyből magával ragadott. Úgy éreztem, hogy az edzettségi szintem tart ott, hogy teljesíteni tudjak egy ilyen kemény terepakadály versenyt, ezért beneveztem Szlovákiában az első versenyemre. 8 km volt és körülbelül 28 akadály, amivel nagyon megszenvedtem. Rettentően nehéz volt, de megcsináltam becsülettel. Ez volt a legkisebb táv a Spartanon belül és nagyon sértette az egómat, hogy nem az előre elképzelt teljesítményt nyújtottam. Ezért elhatároztam, hogy megy ez nekem jobban is, így elkezdtem szisztematikusan készülni a következőre, hogy jobb legyek, mert ha csinálok bármit is, akkor abban szeretnék jó lenni.

-Hogyan váltál kezdőből sikeres Spartanossá?

-Edzőkkel készültem a következő versenyekre, ami az eredményeken is látszódott. Nem értem be azzal, hogy csak egy szimpla teljesítés legyen. Dobogón szerettem volna állni, ami a későbbiekben sikeresen megadatott. 2019-ben indultam Lengyelországban, Krynicán az első Spartan Ultrán, ami 55 km volt és közel 60 akadály. A sikeres teljesítés után felbátorodva beneveztem Andorrára, amit 2020-ban nem sikerült teljesíteni, mivel kicsúsztam a szintidőből, ami nagyon megviselt. Az első dobogós helyezésem szintén Andorrához köthető, mivel nem tudtam beletörődni a kudarcba és 2021-ben megszereztem az első dobogós helyezésem Andorrán a Spartan Ultrán, ami egy 54 kilométeres, magashegyi akadályverseny közel 3.800 m szint megtételével és nagyjából 70 akadállyal. Visszatértem, legyőztem saját magam korlátait is, és egy aranyéremmel távoztam az előző évi kudarc után. Soha nem adok fel semmit! Soha! Ha lehetetlennek tűnik egy cél, akkor annak a megszerzése katartikus érzés. Talán ezek motiválnak a leginkább.

-Mely versenyek teljesítésére vagy a legbüszkébb?

-A legőrültebb kihívásom 2019 novemberében volt Svédországban, ahol a 24 órás Spartan Ultra Világbajnokságot rendezték. A történet apropója az az, hogy előtte egy héttel még nem sejtettem, hogy én a világ legjobbjai között fogok ott állni a rajtban. Spártában volt versenyünk, ahol egy hétvégén teljesítettük a három távot (Sprint, Super, Beast) az össz kilométerszám a három távon összesen 50 körül volt a 40 fokban, a Taigetoszon megközelítőleg 70 akadállyal. Itt kaptam a lehetőséget, hogy tudok indulni a következő hétvégén az Ultra vb-n a -20 fokban. Persze igent mondtam és még be sem fejeződött a görögországi versenyhétvége, de már szerveztem a kiutazásom. Itthon volt fél napom összeszedni a kellékeket a téli versenyre, de még egy téli kesztyűm sem volt, aputól kaptam egy vadászkesztyűt, abban teljesítettem a 24 órás versenyt. Szerdán éjjel értem haza és csütörtökön indult a gépem Svédországba, de nem volt zökkenőmentes, mivel Münchenben Lufthansa sztrájk miatt töröltek minden járatot, köztük az enyémet is. Nagy nehézségek árán, de pénteken éjfél után értem ki, ahol a csapattársak vártak a reptéren. Szombaton délben volt a rajt. Ott álltam a világ legjobbjai között és kavarogtak a fejemben a gondolatok, hogy lehet én ezt túl sem élem. Feladni nem fogom, az kizárt, inkább ott halok meg a pályán! Elindultunk és az első 10 óra nagyon jól ment. Utána kezdődtek a problémák, de leginkább mentálisan. Többször előfordult már, hogy hosszabb (10 órás) versenyeken hallucinálok. Itt is ez történt, de most nem darvakat, vagy követő embereket, hanem a kötelező felszerelést ellenőrizték nálam, és egyszerűen abban a zombi állapotban hiába fogtam fel, hogy mit szeretnének, nem azt csináltam, amit szerettem volna. Félrebeszéltem és mikor mutatták az elsősegély fóliát, hogy mutassam meg, én mondtam, hogy van, köszi nem kell és mentem tovább. Felfogtam, de csak az volt a gondolataimban, hogy menni, menni tovább és harcolni az idővel. Persze megállítottak és megmutattam, hogy nálam van az összes kötelező és engedtek utamra. Esett az eső, fújt a szél, de „szerencsére” csak -18 fok volt, amit én egyébként is nagyon nehezen viselek. 57 km lett és a mai napig nem tudom, hogy mennyi akadály volt, de 150-nél több. A büntető burpeekből is több százat csináltam, de minden perc megérte azért az érzésért, amit ma érzek. A finisben nem volt katarzis. Nem volt öröm, nem volt semmi. Megcsináltam és kész. Még másnap sem jött a boldogság érzése, hanem rá több napra, mikor már itthon voltam. Vezetés közben kapott el a boldogság és elégedettség érzése és elsírtam magam. A mai napig erre vagyok a legbüszkébb. Terveim között szerepel rövid időn belül visszamenni a Spartan Ultra vb-re és dobogós helyezést szerezni.

-Milyen nehézségeid, sérüléseid voltak és hogyan jutottál túl rajtuk?

-2019-ben Magyarországon a nők közül egyedül nekem volt 11 Trifectám, ami a három versenyszám 11-szeres teljesítése után jár egy évben. Ez a teljesítés sérüléseket is hordoz magával, leginkább a bokámat és a vádlimat érintette mindig. Borsos J. Orsit, a manuálterapeutámat gyakran látogattam és mindig „összerakott” a következő versenyekre. A vb előtt egy héttel bokaszalag szakadásom volt, de Orsi megoldotta. A masszőröm, Rózsa Ilona hetente küzdött a csomóimmal, de nála jobb masszőrhöz nem is kerülhettem volna. A sikereim az ő érdemük is, amit ezúton is köszönök.  

-Van valamilyen különleges étrended?

-Igen, ez egy elég speciális étrend, mivel nem eszem tejterméket, glutént, cukrot és próbálok egészségesen élni, étkezni.

-A frissítésben is megvannak a jól bevált termékeid?

-Több éve csak és kizárólag Hammer Nutrition termékekkel frissítek és szedem az étrendkiegészítőiket, ami nélkülözhetetlen a mindennapokban és a versenyeken egyaránt. Nem sikerülhetett volna egy ultra versenyem sem a Hammer Nutrition gélei és a Perpetuem nélkül, ez biztos. A Premium Insurance Caps és a Tissue Rejuvenator azok, amiket évek óta napi szinten szedek. Edzések után és versenyeket megelőző estén Vegan Recoverite-ot iszom, hogy a visszatöltés maximális legyen, redukálva a regenerációs időt. Egy hónapja kipróbáltam a Mito Caps-Race Caps Supreme kombót, ami annyira bevált, hogy ezután is napi rendszert fog képezni. Sokat kísérleteztem egyéb termékekkel, de soha nem váltanék másra, csak a Hammer Nutrition.

-Mik a terveid a jövőre nézve, mik vannak a bakancslistádon?

-Terveim között szerepel az említett Spartan Ultra vb és több ultra verseny is a későbbiekben, köztük Hawaii-on a „Jurassic Parkban”. Feszegetem a határaimat, és ha valami elég őrültnek hangzik, akkor arra biztos benevezek. Rengeteg élmény, utazás van mögöttem sok-sok baráttal, nemzetközileg is. Futottam a Pireneusokban, az arab sivatagban, az Alpokban, Svédország hegyein a sípályákon, az alacsony és magas Tátrában és még ezen kívül sok csodás helyen.

-Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdik el ezt az utat?

-Akik kacérkodnak a hasonló gondolatokkal, azt tanácsolom, hogy kezdjék el még ma, mert az élet a komfortzónán kívül van, nem a mindennapi monotonitásban. Klisé, de ahol eltörtél, ott leszel erős, csak ne add fel! Soha ne add fel az álmaidat, mert ha meg tudtad álmodni, akkor oda út is vezet. Nem lesz könnyű, de a dicsőség annál nagyobb! És még egy gondolat: a táplálkozás pont annyira fontos, mint a mentális stabilitás, mert egy ultra versenyen magad maradsz a gondolataiddal, ezért nem árt, ha jóban vagy önmagaddal! Találkozzunk a pályán!

Szerző: Farkas Éva

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top