Keresés
Close this search box.

Boldizs Bence rajt-cél győzelme

blank

Ismeretlen helyszínen bizonyított a Hankook Racer Cup mezőnye, a csehországi Brno-ban a rendezett első futamon Boldizs Bencéé lett a győzelem. A fiatal tehetség mindent megtett, hogy újra visszatornázza magát a lehetséges bajnokesélyesek közé, rajta nem múlt: rajt-cél győzelmet aratott. Elmondása szerint nem volt könnyű nyernie, hiszen végig a nyomában volt a másik bajnokaspiráns: Csuti László.

Csuti második helyével nem sokat, csupán 5 pontot veszített előnyéből. A dobogó harmadik fokára az második rajtkockából induló Somogyi Márk állhatott, aki már rögtön az első körben elveszítette pozícióját, mert elrontotta rajtját. Ez a hármas boly gyorsan leszakadt a mezőny többi részétől, azonban csak egy ideig, mert a lekörözések miatt az üldöző hármas is utolérte őket.

A következő hármas bolyban: Kakuszi Krisztián, Kismarty-Lechner Gábor és Papp Viktor versenyzett a minél jobb helyezésekért. A nagy helyezkedésben össze is akadtak, de a koccanásnak szerencsére csak kisebb lemaradás lett a vége. A folyamatos adok-kapokból Kismarty-Lechner Gábor sikeresen előre tört és bezsebelte a negyedik helyért járó pontokat, Pap, majd Kakuszi elől.

A hétvége második izgalmas futamára vasárnap kora délután kerül sor.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top