Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Sloane Stephens)

Stephens nyerte a női döntőt

Fotó: Facebook (Sloane Stephens)

Az amerikai Sloane Stephens meglepően simán legyőzte honfitársát, a 15. helyen kiemelt Madison Keyst a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női döntőjében, szombaton.

Már az első szettben is csak a világranglista 83. helyén álló Stephens tudta elnyerni ellenfele adogatójátékát, és mivel ez 2:2-nél és 5:3-nál is sikerült neki, meglepően simán vezetést szerzett. A második felvonás már teljesen egyoldalú volt, így a találkozó egy óra után véget ért.

Mindkét játékos először jutott Grand Slamtorna döntőjébe. A 24 éves Sloane Stephens remekül szerepel hasonló kiélezett helyzetekben, hiszen eddig négyszer került WTAtorna fináléjába, és mindet megnyerte.

Eddigi legjobb eredménye Grand Slamtornán a 2013-as ausztrál nyílt bajnokság elődöntője, a US Openen pedig a negyedik fordulóba jutás volt. Idén Melbourne-ben és a Roland Garroson nem indult, Wimbledonban pedig az első fordulóban búcsúzott.

Eredmény, női döntő:
Stephens (amerikai)-Keys (amerikai, 15.) 6:3, 6:0

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top