Keresés
Close this search box.
csapat1

Győzelem…

…Bár verseny nem volt, mégis több száz győztese volt az Örömautózásnak.

 

…Bár verseny nem volt, mégis több száz győztese volt az Örömautózásnak.

Ezen a tavaszon hetedik alkalommal jött létre az onkológiai beteg gyerekek örömautózása a Hungaroringen. A rendezvény célja, hogy a gyerekek számára egy kellemes napot szerezzenek, minden bajukat feledve gondtalanul szórakozhassanak, tökéletesen megvalósult. Az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz, mert bár a szél egy kicsit fújt, de nem esett, így a közel 350 gyerek, a 110 autós és a 70 motoros az összes szabadtéri programot is élvezhette.

A kis mitfárerek felszabadultan, boldog mosollyal „vették be” a versenyautókat, és foglalták el a versenyzők mellett a jobb oldali üléseket. Bár ők nem a forma 1-es versenyzők sebességével száguldoztak a Hungaroring ikonikus pályáján, de számukra ez az egy kör nagyobb teljesítmény volt, mint Hamiltonnak egy győztes pályakör.

A gyerekek jókedvét és szórakoztatását számos program biztosította. A versenyautók mellett motoros felvonulás, szirénás tűzoltóautó és rendőrautó is várta a kis betegeket. Volt lufi hajtogatás, az off roadosok a közeli erdőben terepre vitték a lurkókat, míg a Tündérke Alapítvány kézműves asztalainál csillámtetoválást „varrtak” fel nekik, az ugráló váruk mellett pedig üdítővel kínálták őket. A zene örömét a Csipet Csapat és a Bojtorján együttes adta át, apró csodákat pedig Rolando bűvész és két lufis bohóc mutatott be, de hatalmas sikere volt Vastag Csaba minikoncertjének is, aki a dalai mellett közvetlenségével is levette lábukról a gyerkőcöket.

A szórakozástatáson túlmenően a szervezőknek arra is volt gondjuk, hogy a mozgástól és az izgalmaktól kissé elfáradt és megéhezett gyerekeket és szüleiket ebéddel és a Pizza King jóvoltából az olaszok kedvenc ételével kínálják. Nekik köszönhetően látogatott ki az eseményre a korábbi X- Factor győztes Oláh Gergő és Young G (VV Béci) is, akik készségesen beszélgettek és szelfiztek a kis navigátorokkal.

Oláh Gergő elmondta – „Számomra egyértelmű volt, hogy részt veszek a rendezvényen, hiszen két gyermekes apukaként teljes szívemmel átérzem a gyerekek tragédiáját. El sem tudom képzelni azt, hogy a mi családunkban történne bármi baj. Csodálom a gyerekeket és csodálom a szüleiket, hogy ilyen tartással és hittel kezelik a betegséget. Remélem, mielőbb meggyógyulnak és hamar el is felejthetik a kellemetlen kórházi kezeléseket. „

csapat1

Ugyanígy vélekedett Pulai Imre, aki nemcsak határtalan életörömével, morgó hangjával bűvölte el a gyerkőcöket, hanem azzal is, hogy saját kocsijával az autóztatásba is beszállt.

Az izgalmas nap végén a gyerekek egy leírhatatlan élménnyel, valamint Operaház művészeitől, a vendégektől, a csapatoktól és a támogatóktól kapott sok-sok aranyos ajándékokkal, mosollyal az arcukon távoztak.

Az egyik 11 éves kislány azt kérte, hogy ha írunk róluk, akkor feltétlenül köszönjük meg az összes autósnak, motorosnak, az intézmények orvosainak, a gyerekeket kísérő személyzetnek, a szórakoztatásában résztvevő cégeknek és személyeknek, hogy odaadó és önzetlen hozzáállásukkal segítették, hogy számukra ez egy szuper nap legyen.

Megígértem neki, tehát következzék:
Köszönjük és reméljük, jövőre újra indul az összefogást, mert a gyerekek már most készülnek rá!

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top