Keresés
Close this search box.
Fotó: Porsche AG

„Saját magam legnagyobb rajongója is én vagyok”

Fotó: Porsche AG

Jaap van Lagen már hosszú évek óta állandó tagja a Porsche Mobil 1 Supercup mezőnyének, a 2019-es szezonban a Martinet by Almeras csapatát erősítette. A 43 éves holland úriember megjárta a Formula Renault 3.5-öt és a WTCC-t is, az autóversenyzés mellett pedig hobbija a kerékpározás és a fallabda. Habár első látásra úgy tűnik, hogy semmi extra nincs az ő történetében, azonban érdemes őt jobban megismerni. (Az interjú eredetileg a Sportime Magazin 2019/6-os számában került publikálásra)

2015-ben megszerezte (eddigi) első helyét a Porsche Mobil 1 Supercupban. „A legszebb az egészben az volt, hogy azon a héten kedden felhívtak a Fach Auto Tech csapatától, és megkérdezték, hogy szabad vagyok-e a hétvégén. Erre mondtam nekik, hogy igen, most éppen egy hét pihenőn vagyok, szóval ráérek. Még aznap este megvettem a repülőjegyet, szerda reggel utaztam, csütörtökön már szabadedzés volt pénteken pedig kvalifikáció, amin első lettem, és sikerült ezt a formámat átvinni a versenyre is, így nyertem. Mindez öt nap leforgása alatt történt. Azóta is Monaco a kedvencem. A pálya és az atmoszférája is elképesztő, amikor a World Series by Renault-ban versenyeztem, akkor is imádtam ezt a pályát, és egyébként ez volt a kedvenc kategóriám is. A formulaautózás az igazi autóversenyzés, de én már sajnos túl öreg vagyok hozzá. Versenyzőként azonban a Formula–1-nél kisebb kategóriákban nem lehet pénzt keresni, így ha nem tud feljebb lépni a versenyző, akkor kénytelen GT-autókra váltani. Jelenleg a figyelmem és az energiáim legnagyobb részét a Porsche Mobil 1 Supercupra fordítom.”

Jaap 1999-ben, 23 évesen kezdett el komolyabban versenyezni, habár ekkor már volt gokartos múltja. A fordulópontot az jelentette az életében, hogy egy rádióállomás által meghirdetett versenyt megnyert, így volt lehetősége kipróbálni magát a holland Citroën Saxo kupában, ahol a szezon végi összetettben a második helyet szerezte meg. „Előtte sosem voltam versenypályán. Az egész szezont a rádióállomás finanszírozta, nekem pedig sikerült az eredményeket hoznom. Összesen öt futamot nyertem abban a szezonban. Azóta is aktívan versenyzek, és a világ számos pályáján volt lehetőségem aszfaltra gurulni.” Húszéves pályafutása alatt megannyi kategóriát megjárt, a Porsche Mobil 1 Supercup kategóriában pedig 2007 óta versenyzik. „Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy működik a kémia köztem és az autó között. Úgy éreztem, mintha hazatértem volna.”

Habár a benzingőz hamar megfertőzte, a szüleire nem számíthatott autóversenyzői pályafutása során. „Soha nem jöttek ki egyetlen versenyre sem, nem láttak engem élőben versenyezni. Egyszerűen nem az ő világuk, nem szeretik. De én kisgyerekkorom óta szerettem a motorsportokat, azonban nem volt pénzem arra, hogy belevágjak, és a szüleim se támogatták az effajta törekvéseimet. Éppen ezért elég későn kezdtem el versenyezni. Motokrosszozni kezdtem, amikor 18–19 éves voltam, utána pedig megnyertem az előbb említett versenyt. Szóval egészen pontosan már húsz éve versenyzem komolyabban.”

És ki a kedvenc versenyzője? „Természetesen saját magam! (nevet) Igazából vicces, de egészen addig nem követtem a Formula–1-et, amíg nem versenyeztem. Persze láttam egy pár versenyt, de úgy igazán nem követtem, így kedvenc versenyzőm se volt. De természetesen nagyon örülök annak, ha Max (Verstappena szerk.) nyer, mivel honfitársam, de igazából senkiért se rajongok. A legjobb dolog ebben az, hogy saját magam legnagyobb rajongója is én vagyok.” (nevet)

Érdekesség, hogy Jaap saját versenyzőiskolát is nyitott egy pár évvel ezelőtt. „Igazából már sokan kérték tőlem korábban is, hogy tanítsam meg őket versenyezni, vezetni. A tanítványaim közül sokan egyre jobb eredményeket értek el, volt olyan, akinek előtte a legjobb eredménye egy tizedik hely volt, de miután elkezdtem vele foglalkozni, nem sokkal később a pódiumra is felállhatott. Évente összesen körülbelül száz napot fordítok versenyzők oktatására.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top