Keresés
Close this search box.

Bronzos hétvége a WTCC betétfutamán

A hétvégén mindkét nap a 3. Helyet szereztem meg. 

Füge Krisztián – Suzuki Swift – PROEX AC2000 Racing Team
Szlovákiaring – Autós Gyorsasági verseny. 2014.05.09-11.

A Slovákiaringi hétvége nem kis kihívás volt számodra és a szerelők számára. Hisz szombaton tűző nap, míg vasárnap szakadó esőben kellett teljesíteni a versenyköröket. Mesélnél miként is sikerült ez számodra? WTCC-s versenyen, mint betét futamként vettél részt sporttársaiddal a Hankook – Duna Autó, Autós Gyorsasági OB-n. Mit láttál a „nagyok” versenyéből? Mennyire volt lehetőséged megfigyelni őket? Legközelebb hol találkozhatnak veled és a PROEX AC2000 Racing csapatával a szurkolók?

A hétvégén mindkét nap a 3. Helyet szereztem meg. Sajnos az első versenyen nem úgy sikerült a rajt, ahogy szerettem volna, mivel az előttem lévő autó, beragadt és el se indult ezért el kellet rántanom a kormányt és nem sikerült optimálisan kigyorsítanom. A verseny érdekes volt ugyanis elég sokat változtak a pályaviszonyok, ami izgalmasabbá tette a versenyt.
A második napon úszó verseny volt. Repülő rajtban indultunk olyan zord volt az időjárás. Itt megint a kigyorsítással volt problémám mivel az autó kereke felúszott a víz átfolyáson és a pálya minden szegletében állt a víz. A célegyenesben alap állapot volt az aqua planning és akkora víz függöny volt, hogy nem láttam 10-15 méternél távolabb.
A vasárnapi verseny ezek miatt izgalmas volt, de inkább a „túlélés” volt a cél, mivel a hosszú nagy tempójú kanyarokban többször is instabil volt az autó. Végül leállították a versenyt még a vége előtt. A többi versenyből, amikor csak nézőként vagyunk jelen, sokat lehet tanulni. Más hibáiból is, de el lehet nézni stratégiákat, trükköket. Volt lehetőségem nézni, de az időjárás ugyebár mindig kihívás volt. Egyszer a perzselő hőség, egyszer a szakadó eső. A következő verseny Salzburgban lesz szintén a WTCC betétfutamaként immár 1.6 Suzukival.

Szeretném megköszönni a szponzoraim támogatását!
Car Color, AC2000 Kft, Tokyo Restaurant, Autós Gyorsasági, PROEX Motorsport, Shinjuku nihongo gakko. Valspar Impa. Over Montereau.

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top