Keresés
Close this search box.

Mészáros az élmezőnyben

Egy versenyző évről évre való teljesítményéből jól lehet érzékelni a fejlődést. A szakemberek a fiatal tehetségeknél a konzekvens teljesítményt és a kiszámíthatóságot szokták első sorban figyelni. Minél egyenletesebb teljesítményre képes egy pilóta, annál inkább mérhető a teljesítménye. Idén, ez több szempontból is igaz Mészáros Gáborral – vagy, ahogy a csapattársai hívják Mészire – a GFS Oxxo Energy Team versenyzőjére.
Mészi 2009-ben kóstolt bele az autóversenyzésbe, és rögtön a Suzuki Swift Kupában bontogatta szárnyait. 2010-ben és 2011-ben a bajnokságban összetettben a kilencedik helyen zárt, míg 2012-ben a nyolcadik helyen, ami már mutatta, hogy bárhogy is változik a mezőny ő a TOP 10-be bérletet váltott. A statisztikákat böngészve az ötödik és a kilencedik hely között általában 25-30 pont differencia a jellemző. Gábor, pedig mindegyik évben kihagyott két fordulót, így a versenyeken szerzett átlag pontok alapján joggal volt várható a TOP 5-be is. Erre azonban 2013-ig kellett várni.
Ez az év Mészáros Gábor számára elhozta az áttörést, hisz az év elején kitűzött célt teljesítette. Az RRC Suzuki Swift Kupa bajnokságát 138 ponttal a negyedik helyen zárta. Az eredményt annak ellenére is sikerült elérnie, hogy június közepén a Pannonia Ring-i versenyt ki kellett hagynia, hisz érettségi vizsgái zajlottak. Nos, hogy is sikerült 13 futammal abszolválni a negyedik helyet?
Április végén a Hungaroringen, a szezon kezdetén az első két fordulóban nem úgy jött ki a lépés Gábornak, ahogy azt tervezte. Az első fordulóban a kilencedik, míg a második fordulóban a tizenkettedik helyen zárt. A gyenge kezdés mögött a pályán vívott csaták is alaposan közre játszottak, melyekből nem sikerült sértetlenül kihozni az autót. Ezt támasztja alá, hogy legjobb körideje – 2:24.707 – mindössze 5 tizeddel volt elmaradva a legjobb köridőtől. A két fordulót követően 11 ponttal a 10. helyen zárt.
Május közepén aztán Salzburgban (Ausztria) már megmutatta oroszlán körmeit. A harmadik fordulóban nagy csatát vívott Nagy Danival és Tassi Attilával is, de később ebbe a közdelembe be szállt Csuti László is. A szélárnyék előnye egyben hátrány is, volt, hisz hiába került többször is jobb pozícióba, azt nem sikerült megtartania. A kemény küzdelem azonban nem maradt eredmény nélkül, hisz a III. forduló végén felállhatott a dobogó harmadik fokára. Ez volt pályafutása – furcsa szójátékkal – harmadik harmadik helye.
Június közepén a Pannnonia Ringen (Magyarország) rendezett futamokon nem tudott részt venni, hisz javában zajlottak az érettségi vizsgák. A hétvégét követően az év elején kitűzött cél elkezdett távolodni.
Július elején, viszont a Red Bull Ringen (Ausztria)a hetedik fordulón ott volt, sőt ismét begyűjtötte a harmadik helyet. Ez volt az a pillanat, amikor ismét nagy lépést tett egy jó szezonzáró eredmény eléréséhez. A nyolcadik fordulóban ismét alaposan bele keveredett a „sűrűjébe” és végül a nyolcadik helyen zárt.
A nyári szünetet követően – augusztus végén – a Szlovákia Ringen (Szlovákia) ismét sikerült két hatodik helyet szerezni, ami fontos pontokat jelentett a bajnokágban. A tempóval ismételten nem volt gond, hisz a legjobb körideje – 2:50.082 – mindössze 4 századdal (0,036) volt csak elmaradva a legjobbtól. A nehézségek többnyire a test-test elleni harcok számlájára írható. A pálya karakterisztikája és a korábbi évek tapasztalata alapján mindig nagyon komoly és izgalmas versenyek zajlottak, ahol nem ritka a komoly ütközések sem.

Szeptember közepén aztán visszatért a mezőny Szlovákiába és Mészi számára is eljött a revans ideje. Minden bizonnyal az egyik leg emlékezetesebb versenye hétvégéje volt, hisz a mezőnybe két extra ellenfelet is kapott. Erre a hétvégére ugyan is két korábbi bajnok is ringbe szállt. Bárkovics Zoltán 2012 bajnoka – aki már év elejétől részt vett a sorozatban – mellé érkezett Kiss Norbert (2009) – aki jelenleg a Kamion Európa-bajnokságában szerepel – és ifj. Ficza Ferenc (2010) – jelenleg az ETCC-ben versenyző, és futamgyőzelmet szerzett – nagymenők is alaposan felkavartál az álló vizet. Ilyen ellenfelek mellett a papírforma szerint Mészinek a 6.-7. hely volt a reális. A XI. fordulóban érvényesült a papírforma és a hetedik helyen végzett. Azonban a nyolcadik forduló minden bizonnyal élete – eddigi – legnagyobb eredményét hozta, hisz ifj. Ficza Ferenc és Kiss Norbert mellé a harmadik helyre álhatott fel.
Októberben a záró hétvégére – Hungaroringre – Mészi úgy érkezett, hogy stabilan az ötödik helyen állt. Takáts Ákos mögött. Huszonnégy pont volt a hátránya és három futam volt még a szezonból. Ekkor még talán ő is csak matematikai lehetőséget látott Takáts utolérésében. Az élet azonban úgy hozta, hogy a szabadedzésen Takáts összeütközött egy osztrák versenyzővel és kénytelen volt ideje korán befejezni a szezont. Gábor számára megnyílt a lehetőség, hogy a legjobb szezonját még jobbá tegye. Három futam alatt 25 pontot kell szereznie. Gábort azonban nem a 25 pont, hanem a lehető legjobb szereplés hajtotta. Tökéletesen teljesítette a feladatot, és egy 4., 6. és 5. helyet szerzett. A három futam alatt szerzett 34 pont, pedig bőven elég volt, hogy összetettben megszerezze a negyedik helyet.
Mészáros Gábor – eddigi – legjobb szezonját hozta, hisz összetettben négy helyet lépett előre a ranglistán. A köridők tekintetében történt a legnagyobb fejlődés, hisz már versenyeken is lépést tud tartani a TOP 3-al. A fejlődés számokban kifejezhető – mondják a szakértők – ami Gábor esetébe is igaz. A legtöbb mutató arról árulkodik, hogy eljutott arra a szintre, hogy a következő években már akár a bajnoki cím megszerzésére is esélyes.

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top