Keresés
Close this search box.

Michelisz Norbi 2013-ban

A hazai sportélet egyik legnépszerűbb sportolójától Michelisz Norberttől kértünk egy kis év végi, évértékelő interjút, aki a Sportcsillagok Gálaestjén az idei évben harmadik alkalommal vehette át a közönségszavazás eredményeként a legnépszerűbb hazai sportolónak járó díjat!

A hazai sportélet egyik legnépszerűbb sportolójától Michelisz Norberttől kértünk egy kis év végi, évértékelő interjút, aki a Sportcsillagok Gálaestjén az idei évben harmadik alkalommal vehette át a közönségszavazás eredményeként a legnépszerűbb hazai sportolónak járó díjat!

Így az év végén visszatekintve milyen terveid, elvárásaid és esetleg kétségeid merültek fel az év elején a márkaváltás miatt és ezekből mi jött be, mi igazolódott be év közben?
MN: Tudtuk, hogy nem lesz könnyű a szezon első harmada, ugyanis a márkaváltás számtalan új kihívást hozott. Kétségeim a nehézségek ellenére soha nem voltak a Hondával kapcsolatban, tudtam, hogy csak idő kérdése lesz amíg versenyképes lesz az autó.

Mi volt számodra a 2013-as évad legrosszabb és legjobb pillanata?
MN: A legrosszabb pillanat egyértelműen a marokkói versenyhétvége második futama, amit technikai gondok miatt nem fejeztem be. Akkor már 2 versenyhétvége telt el úgy, hogy szinte 1 kört nem tudtam menni úgy, hogy ne legyen gond az autóval. A legjobb pillanat pedig az volt, amikor Suzukában elsőként intettek le az első futamon. Gyógyír volt ez minden keserű pillanatra az év elejéről. Ráadásul pole pozícióból indulva, magabiztosan szereztem a futamgyőzelmet, ami versenyzőként mindig jó érzés.

A japán futamot gondolom külön ki kell emelnünk, hiszen hazai pályán Te szállítottad a márka első futamgyőzelmét?!
MN: Az egész hétvége olyan volt mint egy álom. Folyamatosan fejlődtünk az év során és ez a folyamat azon a hétvégén csúcsosodott ki igazán. Pályafutásom legnagyobb sikereként könyvelem el azt a hétvégét.

Michelisz Hun 133

Macau-ban volt valami egyéb baj is vagy „csak” egy igazán szerencsétlen versenybaleset volt?

MN: Versenybaleset volt, ami utcai pályán sajnos legtöbb esetben nagy töréssel jár. Kockáztattam, mert csak így volt esélyem az összetettben előrébb lépni. Sajnos ezúttal nem úgy sültek el a dolgok, ahogy szerettem volna.

Azt láttuk, hogy sajnos nagyon csúnyán sérült az autó. Mi történik majd az idei autóddal? Mi lehet a sorsa jövőre az idén futott három gyári autónak?

MN: Ami biztos, hogy ezek az autók jövőre már nem állnak rajthoz a WTCC-ben. Jelenleg nincs pontos információnk arra vonatkozóan, hogy mi lesz a technika további sorsa.

Michelisz Jpn 21

Mennyire vagy elégedett a 2013-ban elért eredménnyel?
MN: Nagyon! Szakmai szemmel nézve a 2013-as szezon volt pályafutásom legjobbja. Természetesen voltak nehéz pillanatok, de az, hogy 12 versenyhétvégén 7-szer dobogóra álltam és összejött egy futamgyőzelem is azt mutatja, hogy ha nincsenek a szezon elejei nehézségek, akkor akár az összetett dobogóért is harcolhattunk volna.

Volt e valami bármilyen olyan dolog 2013-ban amit az egész eddigi pályafutásodra visszatekintve igazán különleges, olyan igazi mérföldkőként értékelsz?
MN: Sokat tanultam, főleg olyan helyzetekben, amikor egy versenytávot védekeztem végig lassabb autóval világbajnok versenyzők ellen. Ezek sokszor önbizalom szempontjából legalább annyit jelentenek mint egy futamgyőzelem.

Talán most már nagyjából mindent lehet tudni az új szabályokról, az új autókról. Szerinted mennyiben lesznek másabbak az új autók és hogy hatnak majd az egész sorozatra és hogy alakíthatják át az erőviszonyokat?
MN: Nehéz megjósolni, hogy mik lesznek a pontos erőviszonyok. Ami biztos, hogy az autók körönként 5-6 másodpercet gyorsulnak. Egyrészt erősebbek lesznek, másrészt nagyobb tapadással gazdálkodnak majd a szélesebb gumik és a több leszorító erő következtében.

Japánban ugye jártatok a gyárban is. Tudtál e meg ott valami igazán „szupertitkos” információt az új autóval kapcsolatban? Mikor lesz látható és ami a legfontosabb, hogy Te mikor ülhetsz bele, mikor tesztelheted először?
MN: Amikor Japánban jártam, akkor csak a motort láttam fékpadon. Az első autó a napokban készül el Olaszországban és ha minden igaz január közepén gurul először pályára. Hogy én mikor vezethetem, azt egyelőre nem tudom, de remélem több lehetőségem lesz mint idén. 🙂

Azt nyilatkoztad, hogy nem kell megijedni Sebastian Loeb-től és a Citroentől, ám kívülről nézve azért úgy tűnik, hogy a két francia szupersztárt felvonultatva, és a fejlesztésben és tesztelésben általuk jelenleg elért szintet nézve nem lehet, hogy egy újabb Chevrolet-s jellegű gőzhenger készülődik ami megint letarol majd mindent?!
MN: Félni nem kell egyetlen ellenféltől sem, ez nem az a közeg. Mindenki tudja hogy Sebastien Loeb a generációjának egyik legjobb autóversenyzője. Biztos vagyok benne, hogy nagyon erős lesz a francia alakulat, de azt is tudom, hogy ez a mezőny többi tagjának is inspirációt jelent majd, hogy jobb és jobb legyen. Nekem mindenesetre hatalmas megtiszteltetés lesz ilyen kaliberű versenyzővel összemérni a tudásomat.

A többi márka közül melyik okozhat még meglepetést 2014-ben?
MN: Mivel nem tudjuk a pontos erőviszonyokat, ezért nekem egyelőre semmilyen forgatókönyv sem lenne meglepetés.

A 2014-es naptárról mi az amit már lehet tudni? Melyik azok a helyszínek amelyek különösen kedvesek, vagy újak és izgalmasak számodra?
MN: Spa és Suzuka két olyan helyszín ahol mindíg versenyezni szerettem volna. Suzukában ugye már mentem, de nem a teljes F1-es vonalvezetésen. Ha minden igaz, akkor 2014-ben erre is lehetőségem lesz.

Mikor ez a beszélgetést olvashatják, már hamarosan itt az év vége. Mit üzensz a szurkolóknak itt a Sportime hasábjain és megtudhatjuk e, hogy Te hogyan töltöd majd az ünnepeket?
MN: Békés, áldott ünnepeket szeretnék kívánni, és azt, hogy mindenkinek teljesüljenek a 2014-es célkitűzései! Nekem most a kedvesem és a családom abszolut priorítást élvez, így az ünnepek az ő társaságukban pihenéssel telnek.

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top