Keresés
Close this search box.

Szabó Krisztián újabb ralikrossz Eb-dobogója

Folytatta remeklését a 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnoki sorozatban Szabó Krisztián, aki vasárnap a németországi Buxtehudéban rendezett fordulót a dobogós, 3. helyen zárta a Super1600-as kategóriában.

A magyar versenyző újabb bravúros eredménye azt is jelenti egyben, hogy Krisztián eddigi négy ralikrossz Európa-bajnoki futamának mindegyikén döntőbe jutott, a négyből három alkalommal dobogóra állt és egy parádés győzelmet is szerzett az idei nyitóforduló alkalmával, Portugáliában. Az elért eredmények sportértékéről mindent elmond, hogy előtte magyar versenyzőnek még dobogóra állnia sem sikerült ebben a bajnokságban.

A németországi Buxtehudéban található Esteringen 12 nemzet 19 versenyzőjének részvételével zajlott az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600-as kategóriájának idei harmadik futama. A Volland Racing Mk2-es Skoda Fabiáját terelgető Szabó Krisztián az előfutamok során folyamatosan gyorsulva egy 12., két 9. és egy 7. helyet szerzett, ezzel a köztes eredménylistán a 7. helyet foglalta el.

Az elődöntőben a 4. helyről indulva muszáj volt javítania, hiszen a döntőbe mindkét elődöntőből csak a legjobb három jut be, de Krisztián ezt az akadályt is hiba nélkül vette. Egy remek előzés után, minimális különbséggel a 3. helyen szelte át a célvonalat, így továbbjutott a döntőbe. A végső fináléban aztán remek tempójának és okos taktikázásának köszönhetően az utolsó rajthelyről indulva egészen a 3. helyig jött fel a leintésig, és újabb dobogós eredményével az Európa-bajnokság összesített pontversenyében is megszilárdította helyét az élmezőnyben.

„Nagyon élveztem az egész hétvégét, és örülök, hogy megint összejött a végén a dobogó. Nagyon jó dolog, hogy eddig minden versenyen a döntőbe jutottam, de ami továbbra is bosszant picit, és amin javítanom kéne, az az, hogy az előfutamok során nem szerzek annyi pontot, mint a többiek. Ez talán annak is betudható részben, hogy idén minden pálya új nekem, és mindig a végére lendülök igazán bele, az elődöntőre és a döntőre” – kezdi értékelését a 23 éves magyar pilóta.

„Most is az elődöntőt élveztem a legjobban, ott hihetetlenül szoros csatát vívtunk a többiekkel. Az elején voltak kisebb koccanások, amikben majdnem ottmaradtam, de sikerült folytatnom az 5. helyen, utána pedig nyomtam, ami a csövön kifért, előztem is egyet, és végül sikerült felérni valahogy a továbbjutást érő 3. helyre. A döntő is nagyon szoros volt, itt a 4. helyen fordultam el az első kanyarban, és próbáltam végig a saját tempómat futni. Egyszer ketten is pont mellém értek vissza a Jokerről, de én voltam belül, így sikerült elfordulnom előttük. A végén Janis Baumanis defektet kapott, így végül 3.-ként szeltem át a célvonalat, miután az utolsó körben én is teljesítettem Jokeremet” – ért a német Eb-futamon történtek elbeszélésének a végére Szabó Krisztián, aki végül összegzésképpen hozzátette:

„Egy nagyon erős és kiegyenlített mezőnyben sikerült a szombati 9. helyről előrejönnöm a 3. helyre, ez jó dolog. Már csak az előfutamokban elért eredményeimen kéne javítani egy picit, és akkor minden tökéletes lenne. Talán legközelebb, Svédországban ez is összejön majd” – tekintett előre.

A 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnokság következő futamát két hét múlva, július első hétvégéjén rendezik, a svédországi Höljesben.

Német ralikrossz Eb, Super1600, végeredmény: 1. Ulrik Linnemann (dán, Peugeot 208), 2. Timur Sigabutdinov (orosz, Renault Clio), 3. Szabó Krisztián (magyar, Skoda Fabia), 4. Ernestas Staponkus (litván, VW Polo), 5. Janis Baumanis (lett, Renault Twingo), 6. Janno Ligur (észt, Skoda Fabia).

Az FIA Európa-bajnokság állása, Super1600: 1. Baumanis: 70 pont, 2. Sigabutdinov: 61 pont, 3. Linnemann: 59 pont, 4. Szabó: 55 pont, 5. Staponkus: 51 pont, 6. Nikita Miszjulia (orosz, Skoda Fabia): 50 pont.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top