Keresés
Close this search box.

Tora! Tora! Tora! Füge-san!

Tora! Tora! Tora! Kiáltották Fucsida Miuco pilótái mielőtt beszálltak volna Zeroikba, hogy meglepjék az amerikaiakat Pearl Habrornál. Fegyelem, kitartás és elszántság jellemezte a japán pilótákat, akik tudták, hogy e három jellemvonás ellenkedhetetlen a siker eléréséhez. A Suzuki Swift Kupa egyetlen „fehér” japánja Füge Krisztián is sokat meríthetett a japán filozófiából és tanításokból, hisz a fiatal pilóta 2012-ben történt bemutatkozását követően – akkor a 13. helyen végzett – idén már a legjobbak között fejezhette be a szezont a hatodik helyen. A fejlődés, pedig nem lehetett a véletlen műve. Krisztián jó szerpelése mögött azonban számos tényező állt. Elsőként meg kell említeni, hogy jelentősen több időt tudott a tesztelésekre és az edzésekre fordítani. Az edzések tematikájának köszönhetően számos versenyhelyzetet tudtak szimulálni, melyek a versenyeken hasznosnak bizonyultak.

Persze, nem ment minden simán és zökkenőmentesen. Sőt mondhatni, hogy az év elejei kezdés kimondottan rosszul indult. A Hungaroringen rendezett első forduló időmérője a vártnál rosszabbul alakult, hisz a tizenötödik helyen végzett. Az időmérőt beárnyékolta, csapattársa Horváth Bence balesete is, mely nem csak, hogy félbeszakította az időmérőt, de a csapat hangulatára is rányomta bélyegét. Az időmérő újraindítását követően nem sok lehetőség volt gyors kört futni, és ideálisnak nem is volt nevezhető a körülmény. Akinek a baleset előtt nem sikerült bejutni a Q2-be annak az újraindítás után már nem is volt túl sok lehetősége. Az első versenyen a tizenötödik helyről rajtolva – nagy csaták közepette – felverekedte magát a tizenkettedik helyre. A második futamon tovább tudott lépni, és végül a 10. helyen zárta. Az első hétvége után a 11. helyen állt a tabellán.
Salzburgring a sorozat leggyorsabb pályája, és ebből adódóan azoknak állt a zászló, akik kitudták használni a szélárnyékot. Krisztián számára ez nagy kihívás volt, hisz csapattársával hiába dolgoztak össze az időmérőn, mindössze a 10 rajtpozíciót tudta megszerezni. A rajtot jól kapta el, és egy nyugodt és taktikus versenyzéssel egészen a hetedik helyig tört előre. A második fordulóban a hetedik helyről rajtolhatott. A rajtnál egy picit beragadt, de így is a versenytáv feléig tudta tartani magát. A gumik melegedése miatt aztán hátra csúszott, de majd baleset miatt pályára küldték a Safety Cart. Az utolsó körben újraindult a verseny, így egyfajta szuper sprint verseny alakult ki. Krisztián jól elkerülte az újraindítást követő tumultust, ami végül számára meghozta a hatodik helyet. A két fordulót követően az összesítésben is nagyot lépett előre a tabellán, hisz 29 pontjával máris a hatodik lett.
A Pannonia Ringen technikai gondokkal küzdött, és a rendkívüli meleggel is meggyűlt a baja. Az időmérőn és az első versenyen a tizenegyedik, míg a vasárnapi második fordulón a 12. helyen fejezte be a versenyt. A versenyt követően – érthetően elégedetlen volt – egy helyet veszített összetettben és a hetedik helyre esett vissza. Hátránya mindössze három pont volt Elekfy Witoldhoz képest.
A mezőny ismét Ausztriába látogatott, Ezúttal azonban a helyszín a Red Bull Ring volt. A pálya nem volt ismeretlen a Füge számára, azonban a korábbi évtől eltérően nem a teljes pályán zajlott a verseny, hanem egy rövidített vonalán. Az időmérő jól sikerült és Krisztián az első fordulóban a tízedik helyről indulva megszerezte a hatodik helyet. A második fordulóban aztán a harmadik helyről indulva alaposan belekerült a csaták sűrűjébe. Verseny közben a futóműve is megsérült, és úgy tűnt, hogy a versenyt sem fogja tudni befejezni. A feladás helyett azonban végig küzdött és – szerencsére a futómű is kibírta – sikerült behozni az autót a tizenharmadik helyre. A bajnokság fél távjánál a nyolcadik helyen állt 51 ponttal.
A nyári szünetet követően négy versenyt rendeztek a Szlovákia Ringen. Krisztián számára jól ismert pályáról volt szó, hisz a Proex AC2000 – és más csapat is – előszeretettel tesztel a pályán. Amolyan hazai pályának számít a hazai autósport résztvevői számára. A szlovákiai fordulók jól kezdődtek, hisz az első versenyen, a nyolcadik helyen végzett. A második fordulón pályafutása – eddigi – legjobb versenyzését mutatta be, és az utolsó pillanatig csatázott a pozíciókért. Végül a nagyon fontos ötödik helyen fejezte be a versenyt. A szeptemberi két forduló már felemásra sikeredett. Az első versenyen (XI. forduló) nem sikerült „zökkenőmentesen” versenyezni és több versenyzővel is komoly test-test elleni csatát vívott. A csaták velejárója, hogy sok esetben megsérülhet az autó futóműve, vagy motorja. Nos, ami azt illeti Krisztiánnak – idén nem először – megint kijutott a technika ördögének tréfáiból, így nagy küzdelmek árán tudta csak behozni a „Zero”-ját a tizenkettedik helyre. A XII. forduló már jobban sikerült, és a kitartó fegyelmezett versenyzéssel sikerült elkerülni nagyobb ütközéseket. A türelem, pedig kifizetődőnek bizonyult, hisz ismét a top 10-ben végzett, a nyolcadik helyen. A szlovákiai „kirándulást” követően Krisztián ismét összetettben a hetedik volt a bajnokságban.
A záró versenyhétvégén visszatért a kupa a Hungaroringre. Krisztián számára három forduló állt rendelkezésre, hogy elérje a bajnokság hatodik helyét. Azonban nem volt koránt sem egyszerű a helyzete, hisz nyomában ott volt csapattársa Frederic Over és a GFS pilótája Csík János is. Ráadásul nem csak ők jelentettek veszélyt, hisz a negyedik és a tízedik helyezett között mindössze húsz pont volt a különbség. A záró hétvégén, pedig összesen 64 pontot lehetett gyűjteni, ami azt is jelezte, hogy egy komoly hiba miatt akár az egész szezon béli munka dőlhet össze. A csapattól azt az utasítást kapta, hogy vigyázzon a technikára és túl nagy kockázatot ne vállaljon egy-egy jobb pozíció érdekében. A feladatot precízen teljesítette, és bár Csík és Over is előtte értek célba azonban nem tudták hátrányukat „ledolgozni”. Taktikus versenyzésének eredményeként, pedig nem csak, hogy a hetedik helyet tudta megtartani, de a végén a hatodikként zárta a bajnokságot.
Füge Krisztián egész évben szorgalmasan és kitartóan gyűjtötte a pontokat, és – bár ezért nem jár külön kupa – de holtversenyben – Tassi Attilával – ő volt, aki 2013-ban a legtöbb versenykilométert teljesítette. Mind a XV. fordulón részt vett, de nem csak, hogy részt vett, de mindegyiken pontszerző helyen célba is ért. A szezon során 886,230 kilométert tett meg versenyen és átlagosan 7,133 pontot gyűjtött versenyenként. A statisztikai adatok azonban kizárólag a Suzuki Swift Kupára vonatkozik, hisz Krisztián nem csak a márkakupában, de az Ednurance-ban is kipróbálhatta magát egy Renault Clio-ban.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top