A Toro Rosso már a második a sorban a csapatok közül, amelyik bejelentette, hogy átmentek a hivatalos törésteszten.
A 2017-es szezonban egy új éra következik a Forma-1-es csapatok s versenyzők számára, s az autók várhatóan 5 vagy 6 másodperccel lehetnek majd gyorsabbak a szabályváltoztatásoknak köszönhetően, mint 2016-ban – ebben szerepet fog játszani az átdolgozott aerodinamika és a szélesebb Pirelli abroncsok is.
A Toro Rosso – amely még egyébként nem jelentette be, hogy mikor mutatja be az idei autóját – a Force India után a második istálló, amely bejelenthette, hogy túlesett a kötelező törésteszten, amelyet egyébként a következő hónapig minden csapatnak teljesítenie kell.
Az első, hivatalos, szezon előtti tesztekre Barcelonában kerül majd sor február 27. és március 2., valamint március 7. és 10. között.
So guys, good news… You’ve got a car to go testing with!#AllCrashTestsPassed #WellDoneTeam
Szólj hozzá