A Williams tapasztalt versenyzője, Felipe Massa úgy véli, hogy a Mercedes kilépése a DTM-ből a Német Túraautó Bajnokság megszűnését eredményezheti, valamint úgy véli, hogy a WEC-hez tartozó LMP1 jövője is bizonytalan.
Mint ismeretes, a Mercedes a 2018-as szezon után kilép a DTM-ből, illetve a Porsche az idei szezon végén elhagyja az LMP1-et, így utóbbi sorozatban már csak a Toyota és a privát ByKolles marad.
Massa elismerte, hogy aggodalommal tölti el mindkét kategória jövője, azonban úgy véli, hogy a változások jót tehetnek a Forma-1 és a Formula E jövőjének – utóbbi egyébként készen áll mindkét gyártó fogadására.
„Úgy gondolom, hogy a Mercedes bejelentése a DTM végét jelenti” – nyilatkozta Massa. „Nem látom a DTM jövőjét úgy, hogy csak két csapat képviseli magát benne, ebből kiindulva pedig az LMP1 helyzete még rosszabb. Talán hamarosan ők is lehúzhatják a rolót, én így gondolom.”
„Úgy gondolom, hogy a Forma-1 most szárnyal a szabályváltozásoknak köszönhetően, és az új ötletek valamint az új motorok csak még jobbá teszik majd a helyzetet. Tényleg úgy gondolom, hogy a Formula 1 nő és hamarosan visszaállnak a rendes kerékvágásba a dolgok.”
„Valamint úgy látom, hogy a Formula E egy nagyon fontos szerepet fog betölteni a jövőben, rengeteg gyártó lép be, talán még többen fognak majd a jövőben, ráadásul annak a világnak, amelyben mi most élünk, szüksége van egy Formula E-re.”
Szólj hozzá