Keresés
Close this search box.

Raikkönen Maranellóban

Kimi Raikkönen most találkozott először új mérnökével.

 Kimi Raikkönen most találkozott először új mérnökével.

A finn versenyző most jelent meg először a nyilvánosság előtt az egy hónappal ezelőtti műtétje óta.

A 34 éves pilóta, aki az utolsó két versenyen már nem állt rajthoz a Lotusszal, látogatást tett a legendás olasz istálló főhadiszállásán Maranellóban, ahol megismerhette új versenymérnökét, Antonio Spagnolot is.

Az olasz Autosprint értesülései szerint Andrea Stella marad jövőre is Fernando Alonso mellett, ami azt jelentené, hogy Rob Smedley, Felipe Massa egykori versenymérnöke, távozik az istállótól és a Williamshez igazol át.

Az, hogy Raikkönen visszatér a Ferrarihoz és a távozó brazilt váltja, azt jelentheti, hogy egy új, sikeresebb korszaka kezdődhet az olaszoknak, akik nem remekeltek az utóbbi években.

Viszont nem egyedül a finn versenyző az, aki a Ferrari mellett tette le a voksát. A szintén a Lotustól érkező James Allison lett az új technikai igazgató a tifosiaknál. Maranellóban a közelmúltban felújították a szélcsatornát és új szimulátor technológiát is alkalmaznak annak érdekében, hogy a 2014-es év sikeres legyen – a frissen igazolt szakember szerint ezek a kiadások kifizetődőek lesznek a jövőben az olasz csapat számára. „Most már bátran kijelenthetjük, hogy előre mozdoltunk, ami a felszereltségünket illeti. Eddig a Ferrari körülbelül a negyedik-ötödik helyet foglalta el ilyen tekintetben, viszont most léptünk egy hatalmasat és készen állunk arra, hogy a Ferrari új korszakába beléphessünk” – nyilatkozta Allison.

Az Autosprint értesülései szerint Alonso először hivatalosan csütörtökön, azaz holnap fogja beindítani a 2014-es új Ferraris V6-os turbómotorokat.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top