Keresés
Close this search box.

A Lotus Maldonadora támaszkodik

Az enstone-i alakulatnak szüksége van a venezuelai pilóta pénzügyi hátterére.

 Az enstone-i alakulatnak szüksége van a venezuelai pilóta pénzügyi hátterére.

A Lotus először ismerte el, hogy a frissen szerződtetett pilótájuk, a Williamstől távozó Pastor Maldonado nagyot lendített a 2014-es költségvetésükön.

Korábban Maldonado elárulta az újságíróknak, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a főszponzora, a PDVSA követni fogja következő csapatához, ami jelen esetben a 2013-as szezonban komoly anyagi gondokkal küzdött Lotus.

Amikor a csapat bejelentette, hogy Kimi Raikkönent a 28 éves Dél-amerikai pilóta fogja váltani a következő szezonban, akkor nem tettek említést a súlyos milliókról, amit Maldonado hoz, hozhat magával.

A csapatfőnök, Éric Boullier korábban is elmondta, hogy a kevesebb pénzügyi háttérrel rendelkező Nico Hülkenberg volt az első számú választásuk a megüresedett hely betöltésére, de aki valamennyire is jártas a forma-1 világában az tudja, hogy a tehetség és a gyorsaság nem mindig elég egy pilótaülés megszerzésére. A francia szakember viszont múlt hét pénteken elárulta, amit már sokan sejtettek, hogy Maldonadot a komoly anyagi támogatás miatt szerződtette a Lotus.

Az enstone-i alakulat utóbbi fél éve nem alakult valami fényesen, ugyanis nem tudták kifizetni a pilótájukat, a 2007-es világbajnok Kimi Raikkönent, aki nem hagyta mindezt szó nélkül és a szezon utolsó két versenyén már nem állt rajthoz.

Miután nem sikerült (egyelőre) megegyezni a Quantum-al, akik 35 százalékos részesedést szerettek volna felvásárolni a Lotus-ból, így az istálló vezetősége úgy döntött, hogy biztosra mennek Maldonadoval.

„Még mindig reméljük, hogy előre fogunk haladni ebben az ügyben, de az idő nagy úr. Nyilvánvalóan Pastor olyan összegeket hozott magával a csapathoz, amire most nagyon is szükségünk van. Továbbá nyolc hetünk van már csak arra, hogy elvégezzük a szükséges fejlesztéseket és utána bemutassuk a nagyközönség számára is az új autót” – nyilatkozta Boullier.

A csapatfőnök viszont elmondta, hogy egyáltalán nem kell leírni Maldonadot, mint fizetős pilótát, éppen ezért kiemelte, hogy a Williamsnél egy pole pozíciót és győzelmet is sikerült aratnia. „Talán tudunk rajta finomhangolásokat végezni a közös munka során. Szerintem arról kell csak meggyőznünk őt, hogy képes jobban is összpontosítani – a csapattársánál, Romain Grosjean-nál is ezt tettük korábban. Biztos vagyok abban, hogy a közös munka mindannyiunk számára sikereket fog hozni” – zárta le gondolatait a francia szakember.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top