Keresés
Close this search box.
Fotó: Force India

Utolérte a törvény keze Vijay Mallyát

Fotó: Force India

A Force India csapatfőnökét és társtulajdonosát, Vijay Mallyát letartóztatták az Egyesült Királyságban, alig két hónappal azután, hogy India érvényesítette az üzletember kiadatását – jelentette be hivatalosan a Metropolitan Police.

Az indiai kormány még februárban nyújtotta be a kérelmet azután, miután a Központi Nyomozó Iroda (CBI) tájékoztatta őket a kiadatásról. A vád szerint Mallya tartozásokat halmozott fel a már megszűnt Kingfisher Airlines nevére.

A külügyminisztérium szóvivője, Vikas Swarup elmondta: azonnal intézkedtek a New Delhi-i központban, amint megkapták a kiadatási kérelmet a CBI-tól, majd elárulta: van egy kiadatási egyezmény az Egyesült Királyság és India között, így jogilag is felléphetnek Mallya ellen, aki a vád szerint jelentős pénzösszegeket sikkasztott el az egykori légitársasága neve alatt.

A Metropolitan Police kedd reggeli közleményéből kiderül, hogy Mallyát még a nap folyamán kihallgatták, azonban a bírósági előzetes meghallgatásról információt még nem közöltek.

Mallya egykori tulajdonostársa, Subrata Roy Sahara immár második évét tölti az egyik indiai börtönben. Azt egyelőre nem tudni, hogy az ügy mennyire lesz hatással a Forma-1-es csapat sorsára, de talán az új főszponzornak köszönhetően nem kell aggódnia az istálló stábjának.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top