Sebastian Vettel elismerte, hogy továbbra is a Mercedes a favorit ebben a szezonban, azonban hozzátette: a Ferrari is erős, annak ellenére, hogy a hazai versenyükön, az Olasz Nagydíjon nem tudták felvenni a versenyt az ezüstnyilakkal.
A négyszeres világbajnok remekül indította a szezont, ugyanis az első hat versenyből háromszor a dobogó legtetejére állhatott fel, ezzel pedig 25 pontos előnyt épített ki magának – ami azóta elfogyott, hiszen Lewis Hamilton az utóbbi futamokon összesen négy győzelmet szerzett – a legutóbbit épp Olaszországban -, míg a német csak egyet. A brit ezzel a diadallal egyébként a szezonban először vette át a vezető pozíciót a világbajnoki tabellán, s három pontos előnye van ferraris riválisával szemben.
Habár a következő futamok elméletileg a Mercedesnek kedveznek, Vettel nem nagyon foglalkozik ezzel. „Tudok olvasni, de nem érdekel, hogy mi áll a papírformán. Hogy őszinte legyek, a most következő pályák mindegyike a kedvenceim közé tartozik, szóval már várom.”
„Úgy gondolom, hogy azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, és a verseny akkor jó, ha nehéz dolgunk van – a könnyű unalmas. Szerintem mindannyian izgalmas versenyre vágyunk, beleértve engem is.”
„Jelenleg mondhatjuk azt, hogy a Mercedesnek előnye van. Szombatonként nagyon jók, ami persze hatással van a vasárnapi futamra is, de ez nem titok. Viszont mi erősek vagyunk, nincs rejtegetnivalónk és rengeteg pozitívumunk van.”
„A dolgok változnak, ők is fejlesztik az autóikat, ebben biztos vagyok. Mi is így teszünk, így igazából nem vagyok nyugtalan e miatt. Inkább a csapaton belüli dolgok foglalkoztatnak, ami elég pozitívvá tesz engem, látva azt, hogy mi következhet” – nyilatkozta Vettel, aki hozzátette, hogy továbbra is ébernek kell maradniuk, azonban ő sem tudja megjósolni, hogy mi várható a következő futamokon.
Szólj hozzá