Keresés
Close this search box.

Ahogy terveztem, úgy sikerült

blank

Hosszú előkészületek, éjszakába nyúló szerelések után sikerült a North Racing versenyzőjének, Dredán Györgynek újra rajthoz állnia, méghozzá pilótaként a saját Ladájával. Sikeresen teljesítette a MARB Északi régió 5. futamának, a Cannabis Mátra Rallynak a 4 gyorsaságiját, ahol folyamatosan javított az időkön.

Milyen volt újra a pályán?

El sem tudom mondani, hogy mennyire jó érzés volt elrajtolni újra és egy normális MARB futamon. Ez a Mátrai pálya nekem nagyon tetszik és vágytam már rá régóta, hogy mehessek pilótaként, és végre sikerült.

Hogy szuperált a beugró Navigátorod?

Az első gyorson elveszette a fonalat, így fejből kellett szinte teljesen végigmennem. Az volt a legrosszabb idő, amit teljesítettem, a második gyorsnál viszont már szenvedett, de már az itinert tudta követni. Érezhető is volt az eredményen, hiszen 6 mp javultam. Aztán a gyorsok között próbált pihenni és rákészülni a következőre, de volt olyan pillanat, amikor azt hittem feladja, de végül jött velem és kitartott. Köszönöm is neki, hogy nem adta fel, de szerintem nem erőltetem a jövőben, ha csak ő nem kéri, hogy jöjjön velem.

Hogy sikerült maga a verseny?

Ahogy terveztem, úgy sikerült. Hosszú szünet után sikerült újra pályára lépnem, mint pilóta, szóval terveim szerint a középmezőnybe szerettem volna végezni. Ez teljes mértékben sikerült. Javítottam is gyorsról gyorsra, összesen 9 másodpercet, ami nem tűnik soknak. De mikor a szállásra felmentem a versenyautóval eléggé elszomorodtam, mert úgy éreztem a motor gyenge lesz. De vasárnap bizonyított, hogy bírja a hegymenetet. Persze van még mit rajta fejleszteni, de örülök, hogy idáig is eljutottam már vele. Szeretném megköszönni Katona Kornélnak a sok segítséget, hogy újra összeállt a vas és mehettem vele, mert nélküle sikerült is volna, akkor sokkalta nehezebben.

Mik a terveid a közeljövőben?

Úgy néz ki, hogy Gyuri Suzukijával megyek majd Salgón mégpedig Szalai Lacival. Nem tudom mire számítsak, de örülök, hogy azokon a pályákon mehetek majd és sokat, bár biztosan fárasztó is lesz egyben, ennek ellenére várom nagyon. A Suzukit már kipróbáltam egy szlalom versenyen, ahol éreztem, hogy van erő a kis gépbe, kíváncsi leszek, hogy teljesít majd a gyorsaságikon is.

Köszönöm a riportot és remélem még sok verseny lesz, ahol rajthoz állhatsz!

Partnereink:

P92 RDI Kft., Art Deko Line Kft. – A szín vonala, Formula – Autósportmagazin, Multicash Kft., PRINT Profi, North Racing, Tomi Sütöde Kft. – A barátság összeköt, IEJ Zrt. – Így élj jobban, www.sfemkovacs-lakatos.hu, www.fodoraukcio.hu, Cannabis Energy Drink, Gumicentrum Kft., Centrum Logistic Kft. Göd, Centrum Oil Kft. Göd, Festék Mester Kft., Creditstream Consulting Kft., Hús-Hentesáru Nagykereskedés Malac és Más kft., Stockbauer Tanácsadó Kft., Resistance Kft. – Hegesztéstechnika, Szuromi Racing, C-telep Kft., Gumisember, Moha-Gép Kft., Fémtiszta Kft., Jász és Jász Kft., Villámszer Kft.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top