Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szilágyi Áront inspirálta a címvédés lehetősége

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A kardvívó Szilágyi Áron nem teherként, hanem inspirációként élte meg, hogy címvédőként kellett versenyeznie a Rio de Janeiró-i olimpián, ahol véleménye szerint egy dolgos, nehezen kivívott, sokszor a küzdeni tudást jobban igénylő győzelmet aratott.

A kétszeres olimpiai bajnok ezt azon a sajtótájékoztatón mondta, amelyet hazaérkezését követően, nem sokkal éjfél után adott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Szilágyi szombaton fél 12 után néhány perccel lépett ki a tranzit ajtaján, ahol több mint százan – barátok, szurkolók – várták. Az elsők között Csongrádi László, a szöuli aranyérmes kardválogatott tagja gratulált neki, majd a Vasas versenyzője néhány perc alatt több tucat autogramot osztott ki a fogadására kiérkezett vívópalántáknak.

Szilágyi Áron a sajtótájékoztatón kifejtette, mivel év közben nagyon sokat volt külföldön, ezért előre eldöntötte, hogy bármi is lesz Rióban az eredmény, nem várja meg az aranygépet, s ezen a napon hazajön. „Már nagyon vágytam haza” – hangsúlyozta, majd azzal folytatta, hogy most az ünneplés, a pihenés ideje következik, mert erre eddig még nem volt módja. Újságírói kérdésre hozzáfűzte: a menyasszonyával már tervezik az esküvőt, de erre csak jövőre kerül sor.

A kétszeres ötkarikás aranyérmes vívó elárulta, a riói teljesítményének értékelését még csak ezután fogják az edzőjével, Decsi Andrással elvégezni.

Annyit azért elmondott, hogy a riói versenyének napján a bemelegítésnél és az első asszónál is érezte, hogy feszültebb, jobban izgult, mint máskor, de edzője lelki nyugalmat adott neki.

A kiváló kardozó az MTI kérdésére, hogy mennyivel volt más a riói győzelméhez vezető út, mint négy éve a londonihoz, azt felelte: a felkészülés során többet utazott, mint korábban, s igyekezett az ellenfeleivel minél több világkupa-versenyen megmérkőzni, s nem csak a videós elemzésekre hagyatkozni.

Rióban véleménye szerint a koreai Kim Dzsung Hvan elleni elődöntője volt a szakmailag legértékesebb és egyben legnehezebb győzelme. „Ez tulajdonképpen egy előre hozott döntő volt” – jelentette ki.

Decsi András bevallása szerint óriási megtiszteltetésként élte meg, amikor Szilágyi Áron felkérte, hogy legyen az edzője. „Inspirált a feladat, hogy a magyar vívásért tehetek. Ez az arany pedig feltette az i-re a pontot, meghozta a közös munka gyümölcsét.”

Markovits László, a Vasas SC elnöke azt hangsúlyozta, hogy Szilágyi a riói olimpia ötödik napján, a magyar csapat ötödik aranyérmét nyerte, egyben a Vasas ötvenedik ötkarikás elsőségét szerezte meg.

„Nem lehet véletlen, hogy ez éppen neki, ráadásul egy saját nevelésű sportolónknak sikerült.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top