Keresés
Close this search box.

Becsúsztunk a kategória 4. helyére

A Speed Rally Team versenyzője Novák Balázs óriási élményekkel gazdagította navigátorait és a nézőket is egyaránt. 

A Speed Rally Team versenyzője Novák Balázs óriási élményekkel gazdagította navigátorait és a nézőket is egyaránt. A gumikat nem kímélve hajtotta a vasat. Pörgésből, csúszkálásból, előzésből sem volt hiány. Sőt még az eredmény sem elhanyagolható.
A részletekről Novák Balázst és az élményeikről a három navigátort kérdeztem:
Hogy érezted magad az idei Szilveszter Rallyen?
Minden nagyon jó volt, a hangulat a csapat, még ezek a mínuszok sem zavartak. A gép egyben, célba értünk. Mindenkinek tetszett, szerintem más nem kell.
Melyik pálya tetszett jobban a külső vagy a belső?
Mindenképpen a külső, hiszen az egy igazi, tempós rallypálya, belső engem egy szlalomra emlékeztet, egy lassú pálya és én rallyversenyző vagyok nem pedig szlalom versenyző. Persze kihoztam belőle a legjobbat, előzködtem, meg is forogtunk, a nézőknek tetszett, aki mellettem ült annak és nekem is.
Milyen volt 3 navigátorral teljesíteni a Szilveszter Rallyet?
A három közül Bárdos Peti, aki navigátor, vele már dolgoztunk együtt, nagyon jól csinálja. Szalay Gergő is ügyesen mondta, igaz egyszer elment az átbeszélő a külsőn, de mire belsőnél rajtoltunk sikerült újra összerakni. Dencs Gergő megpróbálta olvasni az itinert, de hamar feladta, inkább csak az élményre koncentrált, de nem volt probléma.
Hogy sikerült az első, éjszakai gyors?
Nagyon nem jött be, nem szeretek éjszaka menni, sőt a navigátor lámpa is zavaró volt, de valahogy kénytelen elolvasni az itinert, így ezzel nem tudok mit tenni. Természetesen, ha úgy adódik, hogy sötétben kell abszolválni egy gyorsaságit, nem ijedek meg, de sokkal jobb nappal. Nem volt megfelelően beállítva a lámpasor.
Mennyire sikerült a terveidnek megfelelőem teljesíteni a Szilveszter Rallyet?
Tökéletesen, hiszen a szórakozás volt a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Csúszkáltunk, ahogy kell, meg is látszott a gumikon. Annak ellenére, hogy nem az időre mentünk, H5-ös kategóriában 4. helyet értük el. Ha megfelelő gumikkal indulunk és kevesebb a játék, akkor simán megvan a dobogós hely.
Valóban minden kör után gumit kellett cserélni?
Igen, nem kíméltem a gumikat, minden körben a hátsókat le kellett cserélni, először eső gumikkal mentem, aztán 17-es Matadorral, végül kemény Michelinnel, az egyáltalán nem tapadt, de egyszer van egy évben Szilveszter Rallye, meg kell adni a módját. Szerettem volna, ha a vendégnavigátoraim is vigyorral a fejükön szállnak ki. Ez sikerült.
Mik a terveid 2015?
Jövőre is szeretnék egy teljes szezont végigautózni az Amatőr Autocross bajnokságban, az idei év pozitív tapasztalataira alapozva. Természetesen a rallyt sem hagyom ki Krisztián által szervezett sprintversenyen fogok még indulni.
Bárdos Peti, milyen volt számodra az idei Szilveszter Rallye?
Én, mint mindig nagyon jól érezem magam! Teljesen úgy alakult minden, ahogy vártam, csúszkáltunk sokat, jó volt a közeg a kocsiba, gumink kopott a vártnál jobban, sokan voltak a pálya szélén, tetszett a közönség, élveztük az embereket meg szerintem ők is minket, jó volt a látvány.
Szalay Geri, milyen volt először élesben az autóból a verseny?
Hihetetlen volt számomra. Ezúton is szeretném megköszönni Adamcsek Erikának és Fodor Krisztiánnak, hogy megajándékoztak ezzel a fantasztikus élménnyel, hogy élesben mehetek egy rallye versenyen és nagy köszönet jár Novák Balázsnak, hogy beülhettem mellé és átélhettem a rallyeversenyzés feeling-jét. Természetesen kipróbálnám, hogy milyen bal1-ben is. 2011 óta járok versenyekre dolgozni, illetve idei évtől sportbíróskodom, eddig az elmúlt 3 évben csak csodáltam és a pálya szélén néztem, ahogy mennek a versenyzők, a jövőben lehetőség adódik, akkor biztosan élni fogok vele, de semmiképp sem hagynám abba, a munkát a versenyen. Annak örülnék, a legjobban, ha dolgozhatnék és versenyezhetnék is párhuzamosan.
Dencs Gergő, hogy érezted magad ezen a versenyen?
Először is szeretném megköszönni ezt a feledhetetlen ajándékot Adamcsek Erikának, Fodor Krisztiánnak és Novák Balázsnak. Ültem már többször rallyautóban, de egy ilyen nagy eseményen, ilyen pályákon és egy ilyen erős géppel még nem. Többször gondoltam már arra, hogy én is szeretnék versenyezni, de nem sikerült elhatároznom magam. Ez az élmény, amivel hétfőn gazdagodtam, megerősített és 2015-ben, már szeretnék rajthoz állni, de pilótaként. Kezdetben zártpályás versenyeken, aztán sprinteken.
Köszönöm a riportot és Boldog Új Évet Kívánok Nektek!
Köszönet a támogatásért:
This Point Informatika, MIDEX Meat Products Kft, Susánszki és társa végrehajtó iroda, ConTruck, CSMBT, Global Roll Kft.; Asonáj 2003 Kft., MaGreen Kft, Magyar Agrár Kft, Sprint 2010 Kft, Stan Tools Kft, Mira Safety Kft.- Munak-, Tűz védelemi Szolgáltatás Autóalkatrész kereskedelem, Via Nortonia, MAZZINI, Jász Papír Kft, Fémtiszta Kft, DIMAG GROUP KFT, Medito Játék Nagykereskedelem Export-Import Kft., Marso Kft, Keveland Kft,
– Lakati Anett –

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top