Keresés
Close this search box.

Ez nem az a murva…

blank

Nem nőtt a szívükhöz a szombathelyi ISEUM Rallye a Speed Rally Team versenyzőpárosának, Novák Balázsnak és Jagadics Gábornak. Idő előtt be kellett fejezniük a versenyt, így csak 3 gyorsot tudtak abszolválni, ennek okáról és további tervekről kérdeztem Balázst.

Miért is kellett abbahagynotok a versenyt?

Váltó. Először elment a 2-es, aztán a 3-as fokozat, így maradt az 1,4 és 5. Ezzel bementünk a szervizparkba, de nem volt nálunk még szériaváltó sem, hogy ki tudjuk cserélni, így mehettünk is haza. De őszintén ez a BMW nem ide való. Még úgyis szenvedett az autó, hogy nem nyomtam neki. Nincs megfelelő futómű hozzá, akkor a gumik tekintetében se nyitottal kellett volna menni, mert egyáltalán nem volt alkalmas erre a terepre. Szerintem több milliót kellene költeni a BMW-re, hogy bírja ezt a kihívást. Nagyon sajnáltuk, hogy ezt a versenyt sem tudtuk abszolválni, de talán így jobb is, mert csak a váltót kell megcsinálni és komolyabb sérülés nem érte az autót.

Az első kört sikerült teljesítenetek, így mindhárom szakaszt megismertétek. Mi a tapasztalat?

Be kell vallanom, hogy magázódtunk a pályákkal. Alapvetően az volt a terv, hogy az első körben tapogatózunk, megszokjuk a környezetet, hogy még a lehetőségét is kizárjuk annak, hogy a BMW-vel bármi történhessen, vagy becsússzunk, vagy akár felboruljunk. A második körben kicsit gyorsultunk volna és az utolsóban nyomtam volna neki, de sajnos odáig már nem jutottunk el. Pedig nagyon jók a szakaszok, legalábbis nekem tetszenek. De ha megnézed, összesen négyen maradtak talpon a végére, ezek az aszfaltra megépített versenyautók nem valók ilyen terepre.

Mi lesz a következő? Veszprém akkor kimarad?

Igen, az már biztos, a BMW nem bírja ezt kiképzést, így marad a Székesfehérvár, vagy talán előtte a sprintversenyen, Kazáron, hogy a júniusi hónap se maradjon ki. De az igazat megvallva, most a pihenésre készülök, egy kis wellnessre, mert sok volt már idén a munka és a verseny, itt van a nyakunkon a jó idő és lazítani is kell valamikor.

Köszönöm a riportot és jó pihenést!

Partnereink:

Jász és Jász Kft., Thispoint Kft., Szolnok Tej Kft., Szolnok Tej kereskedőház, Pet-Pack Kft., Susánszky és Társa végrehajtó Iroda, Fémtiszta Kft., Dr. Marcus, Strapa- Pack Kft., Floortech Kft., Copy&More Kft., Evocool STI Holding Kft., Masterkool, Golf Kft, Index Kft, Villámszer Kft., Keveland Kft., Marso Kft.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top