Keresés
Close this search box.

Ifj. Pethő alatt fénysérült lett a Lada

Ifj. Pethő István idén a Magyar Amatőr Rali Bajnokság futamain indul, és legutóbbi versenyén, a Vizslás, Kazár és Salgótarján központtal megrendezett MARB-fordulón első kisebb bukásán is túlesett versenyzőként. A Lada VFTS az árokjárás következtében szerencsére csak fénysérüléseket szenvedett, és az ifjú pilóta navigátorával, Bergmann Bencével karöltve végül célba hozta a versenygépet.

Ifj. Pethő István: – A nógrádi pályákon elég jó időket autóztunk, és látva, hogy a többiek folyamatosan gyorsulnak, én is elkezdtem a pályán keresni a másodperceket. A gyorsasági első negyedénél becsúsztunk az árokba egy lassító előtt, és súlyos perceket veszítettünk. Ezek után már nem volt értelme időre menni, ezért az utolsó gyorson csak végiggurultunk. Sajnos „fénysérült” lett az autó, de szerencsére ezen kívül más problémánk nem lett.

– Maga a verseny egyébként nagyon tetszett. Szerintem nem mentünk rosszul, csak hát hibáztunk és ez azzal járt, hogy a mezőny végén értünk célba. Sajnálom a pályán bent hagyott időt, de én voltam a hibás. Azonban nagyon nagy erőt kaptam ahhoz, hogy a következő versenyen már ne rontsunk, és úgy érjünk célba, hogy amikor kiszállok az autóból, arról beszélgessünk, hogy hova fértünk be „fénysérülés” nélkül.

– Ami a további terveinket illeti, elsősorban sprintversenyeken szeretnénk rajthoz állni, de talán előfutok majd egy ORB-futamon vagy kipróbálom magam a Rali2-ben is, de nem tudom még, mi fog beleférni időbe, és mit bír el a technika. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy ha az autó nem is, de én még gyerekcipőben járok, és sok tapasztalatot kell még gyűjtenem ahhoz, hogy egy igazán nagy volumenű versenyen is labdába tudjak rúgni a rutinosabb vetélytársak ellen. Ezért idén nem is tervezek ilyen versenyen rajthoz állni, ez már a jövő év kihívása lesz. 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top