fotó: Amber PR

Rekordszámú induló Portugáliában

fotó: Amber PR

Kis amerikai kitérő után a Rali Világbajnokság mezőnye visszatér a versenynaptár egyik legkedveltebb és egyben egyik legkalandosabb történelmű ralija színhelyére, Portugáliába. A Portugál Rali 50. évfordulójára nagyszámú résztvevő nevezett a versenyre. 14 új generációs World Rally Car áll rajthoz a csütörtökön kezdődő ralin. Minden évben örömmel látogat el a világbajnoki mezőny ebbe a csodás országba, ez pedig idén sincs másként.

A téli szezonkezdetet követően ismét egy hosszabb szünet után tértek vissza a csapatok a tavaszi Európába a szoros befutóval zárult Argentin Ralit követően. Dél-Amerikában az elmúlt két évhez hasonlóan meglepetéseredmény született. Thierry Neuville ugyanis mindössze 0,7 másodperces előnnyel győzött Argentínában Elfyn Evans előtt. A walesi pilóta végig vezetett az első naptól kezdve, s már a szájában érezhette a győztesnek járó pezsgő ízét. A technika ördöge viszont kifogott később rajta, ami lehetővé tette a Hyundai pilótájának az előzést és Korzika után zsinórban második győzelmének begyűjtését. Emellett az egyéni ponttábla harmadik helyén is megerősítette pozícióját a belga autóversenyző. Mindössze két ponttal áll lemaradva a második helyezett Latvala mögött.

A Portugál Rali olyan helyet tölt be a Rali Világbajnokság életében, mint a Spanyol Nagydíj a Forma-1-ben. Míg utóbbi esetében itt vetik be a legtöbb szezon eleji újítást a csapatok, előbbinél itt vonul fel a legtöbb autó a szezon elején. Ez is jelzi a verseny népszerűségét.

A 2016-os Portugál Rali győztese az a Kris Meeke volt, aki Mexikóban idén már nyert ralit. Mexikóban, Korzikán és Argentínában szakaszgyőzelmekkel is bizonyította, hogy minden útfelszínen tudja hozni a formáját, így akár a hétvége nyertese is lehet. A Citroen mindenesetre négy autót nevezett a hétvégére. Meeke, Breen és Lefebvre mellett Khalid al Quassimi is lehetőséget kap a bizonyításra.

A Toyota sem lesz rest. Három autót állít csatasorba a mediterrán ralin. Végre lehetőséget kap az az Esapekka Lappi is, aki Jari-Matti Latvala megjelenése előtt a csapat második számú ülését nyerte el tavaly. Az élet azonban néha felülír dolgokat, ez így volt a fiatal finn helyével is. Na de most, a hétvégén végre ő is szerephez jut. A Toyota elmondása szerint Lappi indulása mögött tesztelési célok lapulnak meg a nagy kihívást jelentő murvás versenyen.

Andreas Mikkelsen volt a Volkswagen tavaly év végi visszavonulásának egyik legnagyobb vesztese, hiszen nem tudott állandó helyet találni magának egy élvonalbeli csapatban sem. A tárgyalások még folynak a folytatásról, de addig is a hétvégén a norvég pilóta rajongói egy Skoda Fabia R5-ös volánjánál láthatják Portugáliában az autóversenyzőt. Mikkelsen mellett Pontus Tidemand fog még rajthoz állni skodás színekben, miközben a harmadik pilóta, Jan Kopecky Portugália helyett a cseh bajnokságban igyekszik helyt állni.

Mikkelsen egyébként érdekes módon a Hyundai pilótáivalNeuville-lel és Sordóval – tesztelt áprilisban Portugáliában, miközben Hayden Paddon még márciusban próbálgatta a portugál murvát a Hyundai i20 volánja mögött. Az új-zélandi pilóta új navigátorral száll ringbe a hétvégén. A durva argentin szakaszok felerősítették állandó navigátora már alapból sem túl jó csípő állapotát, így most pihenésre szorul.

A rali

Az elmúlt évek sikerességét követően a rali főhadiszállása idén is a Portótól északra található Matosinhosban lesz berendezve. A Guimarães kastélyban rendezett csütörtöki rajtceremóniát követően egy szuperspeciális szakaszt teljesít majd a mezőny a Lousada Rallycross pályán.

Az első teljes napon, pénteken, északra tart a mezőny, s a Viano do Castelo körüli szakaszokon hajt majd a mezőny, nem messze a spanyol határtól. A nap Braga történelmi utcáin megrendezett két új gyorsasági szakasszal zárul. Ezzel a korábbi portói szakaszokat cserélték le.

A szombati nap lesz ezúttal is a rali leghosszabbja, ahol keleten a Cabreira hegyekben csapatnak majd a raliautók.

Vasárnap már csak a híres Faféról és a kilátogató hatalmas tömegről szól majd. Itt négy szakasszal kell megküzdenie a ralisoknak. A rali 19 gyorsasági szakaszból áll majd, s ezek összesen 349,17 kilométert tesznek ki.

A világbajnokság állása az Argentin Rali után:

Pilóták

1. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT 102 pont
2. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC 86 pont
3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 84 pont
4. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT 66 pont
5. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 51 pont
6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 42 pont
7. Craig Breen (IRL) Citroen WRT 33 pont
8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport 33 pont
9. Kris Meeke (GBR) Citroen WRT 27 pont
10. Juho Hanninen (FIN) Toyota Racing WRC 15 pont

Gyártók

1. M-Sport WRT 162 pont
2. Hyundai Motorsport 140 pont
3. Toyota Racing WRC 99 pont
4. Citroen WRT 71 pont

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top