Keresés
Close this search box.

Csibában ért véget a Red Bull Air Race története

blank

Több, mint 10 év és közel 100 verseny után elcsendesednek a Red Bull Air Race repülői. A világ elitpilótáinak talán legismertebb versenysorozata, amelyet a magyar legenda, Besenyei Péter álmodott meg, és amelynek hosszú éveken át Budapest is otthont adott, hétvégén Csibában zárta történetét. Az utolsó futamra a tabella élén álló pilóták mindent beleadtak, hogy világbajnokként búcsúzhassanak a versenytől. Bár a japán rajongók kedvence, Joshide Muroja nyerte a végső futamot, a bajnoki címet végül az ausztrál Matt Hall vívta ki magának, aki sorozatos második helyezését követően ezúttal először ünnepelhetett világbajnokként.

Még éppen időben szerezte meg világbajnoki címét az ausztrál Matt Hall. 12 szezon és 94 verseny után a Red Bull Air Race nem folytatódik tovább, így a hétvégi, csibai futam volt a pilóta utolsó esélye arra, hogy a magasba emelje az ikonikus trófeát. A rajongók tűkön ülve várták a verseny kezdetét, az első igazi sokk pedig akkor érte őket, amikor a fej-fej melletti küzdelemben Muroja – remélve, hogy az összesített lista harmadik helyéről egyenesen a dobogó élére repülhet – 0.015 másodperccel vesztett a brit Ben Murphy ellen.

Csupán percekkel később jött a következő fordulat: az összesített tabellát vezető Martin Šonka a francia Nicolas Ivanoff elleni nyitófutamában hibázott, és túllépte a maximális megengedett G erőt. Az ezért járó egy másodperces büntetéssel a 2018-as világbajnok kezei közül kicsúszott a címvédés lehetősége.

Csodával határos módon a legjobb 8 pilóta körét követően Muroja továbbra is versenyben maradt, és a leggyorsabb vesztesként a legjobb 4 közé jutott. A japán szupersztár mindent beleadott, hogy másodjára is a világbajnokság győztese legyen. Nála talán csak az ausztrál Matt Hall volt elszántabb, akinek szintén utolsó esélye volt arra, hogy a sorozatos második helyezését ezúttal világbajnoki címre válthassa.

A folytatásban a hangulat csak fokozódott. McLeod egy büntetés miatt lemorzsolódott az élmezőnyről, míg Muroja a biztonságra játszott és egy óvatos 58.630-as időt repült. Mögötte mindössze 0.971 másodperccel maradt le az amerikai Kirby Chambliss. Hallnak a harmadik legjobb időre volt szüksége ahhoz, hogy esélyesként folytathassa a küzdelmet a trófeáért. Az ausztrálon ezúttal óriási volt a nyomás, ám sikerült higgadtnak maradnia, és végül 1:00.52-es idővel elnyerni a régóta várt megtisztelő címet. A végeredmény: Muroja az első, Chambliss a második, Hall pedig a harmadik helyezettként zárta a csibai versenyt.

Bár Murojának nem sikerült ismét megszerezni a bajnoki címet, a szezon így is emlékezetes marad számára. A japán pilóta háromszor végzett első helyen, szemben Matt Hall egyszeri győzelmével, ráadásul szintén harmadik alkalommal állhatott futamgyőztesként hazai közönség előtt. Chambliss pályafutásának méltó befejezése volt a csibai dobogós helyezés, hiszen a kétszeres világbajnok amerikai a Red Bull Air Race leghosszabb ideje versenyző pilótája is egyben.

„Amikor a legjobb 4 közé jutottam, tudtam, hogy a dobogóra kell állnom Csibában. Ezután hallottam, hogy Pete McLeod elkaszált egy pilont. A körülmények nem voltak egyszerűek, sőt, azt is tudtam, hogy egész életemben hibáztatni fogom magam, ha az utolsó versenyen büntetést kapok, szóval próbáltam biztosra menni anélkül, hogy túl sokat engedjek az időből. Most megyek és átveszem a világbajnoki címet. Az tuti, hogy 90 éves koromban mindenkinek ezt fogom mesélni” – árulta el Matt Hall, a Red Bull Air Race 2019-es és egyben utolsó világbajnoka.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top