Sajnos viszonylag rövid időn belül ismét gyászol a RedBull Air Race. Csütörtökön este a versenysorozat emblematikus osztrák pilótája veszítette életét egy helikopterbalesetben. A 48 évesen elhunyt Hannes Arch nemrég az RBAR Budapesti versenyhétvégéjén is a dobogóra állhatott és a bajnokságban is a harmadik helyen állt.
Hannes Arch Ausztriában, a Hohe Tauern hegyvidéken zuhant le. Az osztrák műrepülő által vezetett helikoptert egy hegyi menedékházhoz tartott 2400 méteres tengerszint feletti magasságon és egy sziklának csapódott az esti órákban. Sajnos mire a mentőcsapatok a helyszínre érkeztek az osztrák versenyző már nem volt életben.
A heiligenbluti rendőrség tájékoztatása szerint a tragédia időpontjában az időjárás jó volt, így vélhetően nem ez a körülmény idézhette elő a balesetet melynek okára nyilván csak a helyi légügyi hatóság vizsgálata után kaphatunk majd választ.
Hannes Arch vérbeli extrém sportolóként hegymászó és bázisugró is volt. Pilótaként dolgozott az Air Race stábjában majd 2007-ben versenyzőként csatlakozott a Red Bull Air Race mezőnyéhez, melyben a következő szezonban meg is nyerte a bajnoki címet 2010-ben pedig csupán néhány ponttal maradt le a címvédésről.
Sajnos viszonylag rövid időn belül már a második ismert és népszerű versenyzőjét veszíti el a sorozat repülőbaleset közben, hiszen tavaly december elején Mike Mangold vesztette életét Kaliforniában egy sugárhajtású L-39 repülőgéppel egy bemutató repülés során.
Szólj hozzá