Különleges nap volt. Abból a szempontból mindenképp, hogy nyolc órakor ébredt az Africa Race-tábor a megszokott öt helyett. Meg azért is, mert reggel nem kezdtek el rögtön zúgni az aggregátorok és berregni a motorok, hanem mindenki kivárt egy kicsit. Gyönyörködött az Atlanti-óceán hullámaiban, az itteni napfelkeltében, nyugodtan megitta a kávéját – a pihenőnap ugyanis éppen arra való, hogy az ember egy kicsit lelassítson.
Hogy a szerelők ne rohanjanak, hanem szépen, komótosan átnézhessék a versenyautót, motort vagy kamiont, hogy a versenyzők olvasgatva, beszélgetve pihenjenek, és lélekben felkészüljenek a hátralévő kalandokra.
Mert azokból lesz bőven az előttünk álló mauritániai szakaszokon, amelyektől a legtöbben tartanak kicsit. Akik ismerik ezeket a pályákat, azért, akik pedig nem, azok a sztorik miatt, amiket a mauritániai dűnékről, homokhegyekről, vendégmarasztaló, puha homokról hallottak.
Ami Szalay Balázst és Bunkoczi Lászlót illeti, nos, ők a kellő tisztelettel ugyan, de várják az előttük álló napokat, s nem csupán azért, mert a javuló tendenciát mutattak az utóbbi két szakaszon, hanem azért is, mert Szalay homokon szeret igazán autózni, a mögöttünk lévő köves, sziklás részeket inkább meghagyná másnak, ha lehetne.
„A szervizcsapat olajat cserélt a váltóban, motorban, fékekben, a Mokka kapott új féltengelyeket, szűrőt, és persze a hátsó ajtót is rögzítették, ami a szombati szakaszon leszakadt. Ezen felül átnézték a kocsit töviről hegyire, a kopó alkatrészek helyet újat raktak be – már csak elővigyázatosságból is. Tették, amit kellett, tették, amit mindig tesznek a szünnapon. Számomra nagyon megnyugtató, hogy az ő kezükben van az autó, hiszen mindig, mindent megtesznek, hogy a lehető legjobb autóval álljunk oda a következő napi rajthoz” – dicsérte az Őri Péter, Kecskés István, Szabolcsi Pál összeállítású szervizcsapatot Szalay Balázs, aki előbb csapatfotózásra vezényelte a társaságot (meg kellett örökíteni, hogy ilyen gyönyörű táborban van a pihenőnap), majd interjúkat adott, később pedig olvasgatott a tengerparton. Így készült fel az előtte álló kihívásokra.
A navigátor, Bunkoczi László is olvasott, ügyeket intézett, sétálgatott, de látszott, fejben nincs itt a táborban. Már a mauritániai dűnéket rótta, már azokon gondokodott.
Hiába no, pihenőnap ide vagy oda, egy maratoni sivatagi verseny közben nem könnyű kikapcsolni.
Arra a fél órára azért sikerült, amikor Kovács Miklós kamionos csapatával elfogyasztotta az immár hagyományos pihenőnapi ételnek számító gulyáslevest (amelyet a Scania-alakulat tagjai főztek bográcsban)…
AFRICA RACE
Az állás az 5. szakasz után. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 18:33:08, 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 27:43 p h., 3. Serradori, Haquette (francia, Proto) 41:18 p h., …8. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 1:45:36 ó h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 18:47:18, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 1:02:26 ó h., 3. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 2:12:20 ó h., 4. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 3:41:22 ó h. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 21:28:25, 2. Nifontova (orosz, Husqvarna) 2:15:42 ó h., 3.
Szólj hozzá