Keresés
Close this search box.
Fotó: Opel Dakar Team

Porszem került a gépezetbe

Fotó: Opel Dakar Team

Homokvihar miatt törölték a Silk Wayrali legutóbbi szakaszát, s ezúttal Szalayék „szabályosan” tették meg közúton a következő táborhoz vezető utat.

Fújt a szél, mintha jobb dolga nem volna. Márpedig ez a sivatagban azzal az eredménnyel jár, hogy óriási homokvihar támad, amely korlátozza a látási viszonyokat, a repülést pedig egyáltalán nem támogatja. Ez pedig a Silk Wayrali esetében egyenes következménye volt annak, hogy törölték a szerdai szakaszt. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős így közúton tette meg a Tunhuang és Csiajuguan közötti távot.

„Akkora homokvihar volt, hogy az autópályán is csak ötven-hetven méterre lehetett látni, ráadásul a helyieknek valami egészen fura szokásuk, hogy nem kapcsolják fel a lámpát az úton, úgyhogy egyszer-kétszer kerültünk furcsa helyzetbe a Mokkával” – mondta Szalay, amit Bunkoczi kiegészített még egy vicces sztorival:

„Este beültünk egy étterembe, ahol méregerős leveseket főztek, abból belakmároztunk, majd Balázs rendelt egy pohár sört, ami meleg volt. Mutatta a pincérnek, hogy hideget kér, amit úgy gondolt megoldani, hogy mutatta, hogy fázik. Erre a pincér kihozott egy merülő forralót és felforralta a sört. Ekkor megállapítottuk, hogy a kínai nyelvleckénk nem volt különösebben sikeres. A lényeg azonban, hogy csütörtökön folytatjuk a versenyt” – mondta Bunkoczi.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top